A balassagyarmati Nemzetközi Muzsikustábor vezetője a Megafon rádióban mondta el, hogy a szerdai záróprogram változik. Ember Csaba közölte: a kora esti hangverseny nagyban módosul, eleget téve a távolról érkezők igényének, változtattak az eredeti terven.

Hirdetések

A Nemzetközi Muzsikustábor hagyományosan a tábor résztvevőinek zárókoncertjével ér véget idén is. Július 30-án a meghirdetett 18 órás kezdés helyett már 10 órától kezdődik a program: a zongoristákkal indítják a sort, 12 órától a fuvolások, hegedűsök és énekesek lépnek színpadra a Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában.

Hirdetések

Ember Csaba azt is elmondta: a program során adják át az okleveleket és emléklapokat is.

A rendezvény ingyenesen látogatható.

Hirdetések