Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért „ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni„.
A szeptemberben induló Otthon Start program inkább a középosztály számára teremt lehetőséget, meg azoknak, akik még nem léptek be a lakástulajdonosok piacára – tette hozzá.
Tehát ez egy fölzárkózási program is az én fejemben. Nemzetépítési fölzárkózás és leginkább a fiatalok hazakötődéséhez segítséget nyújtó program
– jelentette ki Orbán Viktor.