Állami elismerésben részesült Szorcsik József, Csörög község polgármestere. Az önkormányzati vezető Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át augusztus 20-án, Székesfehérváron.

Hirdetések

Az elismerést dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozta, amelyet dr. Navracsics Tibor, a közigazgatásért és területfejlesztésért felelős miniszter nyújtott át az ünnepélyes állami rendezvényen.

Hirdetések

A díjat a polgármester a község fejlődéséért végzett munkája, valamint a helyi közösség építésében tanúsított elhivatottsága révén vált méltóvá az elismerésre.

Szorcsik József az ünnepséget követően kiemelte:

A kitüntetést ugyan én vehettem át, de az elért sikerek sokak áldozatos munkájának köszönhető, akik kezdetektől hittek a Hajrá Csörögben.

A település vezetője hozzátette: a díj további megerősítést ad számára abban, hogy folytassa a községért és a közösségért végzett munkát.

Hirdetések