Alig egy hónap múlva, szeptember 20-án hagyományteremtő céllal nagyszabású futóversenyt rendeznek Gödöllőn, ahol a résztvevők a város kiemelkedő sportolóival is találkozhatnak.

Hirdetések

A I. MATE Félmaratonra három távon, összesen hét korcsoportban lehet nevezni. A legrövidebb, 5,7 kilométeres számot egyéniben, a 12,4 kilométert egyéniben és párban, míg a program csúcspontjának számító félmaratont (21 km) egyéniben, párban és négyfős csapatokban lehet teljesíteni.

Hirdetések

A szervező Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a MATE-GEAC Atlétikai Club amatőr és profi futók jelentkezését is várja.

A szervezők tájékoztatása szerint a város első futófesztiváljára a GEAC75 jubileumi év és az Európai Sporthét programsorozat részeként kerül sor és a tervek szerint a szeptemberi csupán az első lesz majd a MATE Félmaratonok sorában.

Az esemény célja túlmutat az időeredményeken: egy olyan közösségi élményt kínál, ahol a mozgás, az egészség, a sport szeretete és Gödöllő városa találkozik

– áll a szervezők közleményében, melyből az is kiderül, hogy azok felkészülését, akik már neveztek, a MATE-GEAC edzéstervekkel segítette és segíti szeptember 20-ig.

Az útvonalat Gödöllő legszebb részein jelölték ki a szervezők, a rajt pedig a MATE Sportcsarnoknál lesz.

A verseny ideje alatt a futók és érdeklődők találkozhatnak majd a gödöllői sportélet kiemelkedő alakjaival, így a tervek szerint mások mellett a kardcsapattal olimpiai ezüst- és bronzérmes Gémesi Csanáddal, vagy az országos csapatbajnok atlétikaszakosztály legjobbjaival, többek között az egyaránt U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes Kriszt Saroltával és Sulyán Alexával.

Hirdetések