Minden várakozást felülmúlt a hétvégén megrendezett III. Jótékonysági Bográcsozás Nagylócon, ahol a helyiek összefogásának köszönhetően 451 ezer forint támogatás gyűlt össze a Nagylóci Polgárőr Egyesület számára – számolt be róla az egyesület a közösségi oldalán. Az esemény immár hagyományosan nemcsak a finom ételekről, hanem a közösség erejéről is szólt.
Az egyesület tagjai kiemelték: külön öröm számukra, hogy a támogatás nemcsak a helyiektől és az elszármazott nagylóciaktól érkezett, hanem egészen Ausztráliából is befutott adomány. „Ez számunkra azt jelenti, hogy munkánkat a lakosság nemcsak igényli, hanem nagyra is értékeli” – fogalmaztak.
A rendezvényen több mint 150 adag étel – birkapörkölt és babgulyás – készült, amelyek alig másfél óra alatt mind elfogytak. A főzésben és a szervezésben több önkéntes és helyi támogató is részt vett: Kasza Béla például kétféle fogással is készült, míg Szeles Gusztáv a birkahúst ajánlotta fel. A helyszínt Nagylóc Község Önkormányzata biztosította.

A jó hangulatban telt esemény hatalmas lendületet adott a helyi polgárőröknek, akik szerint a közösség összefogása és a széles körű támogatás erőt ad a jövőbeni munkához. „A tőlünk kapott bizalmat szeretnénk továbbra is meghálálni” – tették hozzá.

Fotó: Facebook/Nagylóci Polgárőr Egyesület