Nehéz, de izgalmas rajtot vett az Unicum FC Mohora a Nógrád Vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A szezonnyitón hazai pályán rögtön hatalmas bravúrt mutattak be: a tavalyi ezüstérmes ellen egy feszült, fordulatos mérkőzésen 3–2-re diadalmaskodtak, és ezzel azonnal jelezték, hogy idén is komolyan kell számolni velük.

Hirdetések

A lendületes kezdést követően azonban még keményebb feladat várt a gárdára. A második fordulóban idegenben a címvédő Silver Tüzép Karancslapujtő ellen léptek pályára. A Mohora jól kezdett, hiszen a 24. percben Sallói Dominik révén megszerezték a vezetést, és a szünetig őrizték is előnyüket. A második félidőben azonban a hazaiak felpörögtek: előbb Budveszel Benjámin Áhim a 69. percben egyenlített, majd Ökrös Balázs a 77. minutumban a fordítást is megcsinálta. A Mohora mindent megtett az egyenlítésért, de végül 2–1-re alulmaradt a bajnok otthonában.

Hirdetések

Két forduló után így egy győzelemmel és egy vereséggel a 7. helyen áll a tabellán az Unicum FC Mohora, de a mutatott játék alapján van okuk a bizakodásra. A csapat a következő fordulóban ismét hazai pályán bizonyíthat: augusztus 30-án a Szécsény VSE látogat Mohorára, ahol a szurkolók újra győzelmet várnak kedvenceiktől.

Hirdetések