A telex.hu szerint összesen 49 ezer milliárd forint fejlesztést készít elő a Kormány, amelynek listáját Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Fideszes aktivista hálózat tagjai számára küldött szét. A táblázatban egyenként tekinthető meg a konkrét fejlesztési cél, valamint a becsült értéke is, aminek forrásáról egyelőre semmi sem tudható.

Hirdetések

A telex.hu állítja, hogy a teljes anyagot megkapta a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoport, amelynek tagjai a közelgő választási kampányban hivatottak segíteni a Fidesz-KDNP részére. A telex.hu áttekintését követően úgy tűnik, hogy a legtöbb pénzt a közlekedés-fejlesztésre költik majd, e mellett pedig az elmúlt 1-2 év kiemelt ügyét, a vízgazdálkodást fogják támogatni, mert az utóbbi esztendők tapasztalata alapján folytatódik a nagy mértékben aszályos tavaszi-nyári időszak. Az idei hírek között is kiemelt téma volt a vízhiány, a Kormány a tervek alapján felgyorsítja a kapcsolódó fejlesztéseket.

Hirdetések

A hírportál közlésében Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzése is szerepel. Orbán a Harcosok Klubjában ezt írta az anyaghoz:

Mi itthon társadalmi vitára bocsátottuk Magyarország következő 10 évének fejlesztési tervét. Ez lesz a jövő építésének alapdokumentuma.

A terv alapján Balassagyarmat több, már korábbról ismert elképzelése valósulhat meg. Ezek egyike az a színházterem, amelynek részletes tervezési anyag már elkészült, és az ukrán-orosz háborúban előrehaladott tárgyalások folytak az építkezés kapcsán. Ezt Balla Mihály országgyűlési képviselő mondta még 2023-ban a helyi televízióban, aki egyben hozzátette: a háborús helyzet sok építést befolyásol, mint az most már tudható, tényszerűen ezt is.

A látványterven túl a teljes tervdokumentáció elkészült. Az építést megelőző közbeszerzés 2021-ben megkezdődött, az ukrán-orosz háború miatt leállították. (kép: Balassagyarmat Város Önkormányzata)

Balla állítását igazolandó már 2021-ben megjelent, hogy a tervdokumentáció alapján a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. megkezdi a 2,3 milliárd forint értékre beállított színházterem-építés közbeszerzési eljárását. Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere – néhány hónappal a háborús kirobbanása előtt – azt nyilatkozta, hogy a nyertes kivitelező tavasszal kezdi meg a munkát. Az épület a Mikszáth Kálmán Művelődési Központhoz csatoltan állna, ami azzal együtt és különállóan is üzemeltethető lesz, megközelítését is úgy tervezték meg, hogy amennyiben önálló intézményként működne a színház, annak saját bejárata is rendelkezésre álljon.

A balassagyarmati színházterem építésének témája több évtizedes ügynek számít a nógrádi városban, mert azt időről időre felkapták a városvezetők. A településen nincs olyan befogadó képességű és műszaki kivitelezésű helyszín, amely rangos ünnepségek lebonyolítására és színházi események rendezésére alkalmas lehetne. Az ötlettől eltelt hosszú időszakban a most regnáló önkormányzat jutott legmesszebb annak megvalósítási kísérletében.

Hirdetések