A Szőlő utcai álhírbotrány a magyar nemzeti kormány megbuktatására indult és csúnyán felsült kísérlet, amiben „nyakig benne vannak” a balliberális újságírók, politikusok és a külföldi titkosszolgálati szál is egyértelmű – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán kedden.

Hirdetések

Rétvári Bence bejegyzésében azt írta: a balliberális sajtó keservesen igyekszik tovább csavarni a már kipukkadt Szőlő utcai álhírbotrányt, szavai szerint több balos portál szerint „nemcsak egy bűncselekményről van szó„.

Hirdetések

Akkor lehűtöm a kedélyeket! A gyermekvédelemben a gyermekeket érő bármilyen bántalmazás gyanúja, illetve bármilyen bűncselekmény gyanúja esetén maga a gyermekvédelmi rendszer indít vizsgálatot, illetve tesz feljelentést a rendőrségen, ami után elindul a büntetőeljárás

– fogalmazott az államtitkár.

Hangsúlyozta: a Szőlő utcai javtóintézetet érintő eljárások mind teljesen különálló, önálló ügyek.

Az első ügy szerint Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és bűntársa ellen zajlik büntetőeljárás nagykorú lányok futtatása miatt. Az álhírbotrányban az Igazságügyi Minisztérium jelentése tisztázta a tényeket: se kiskorú, se politikus érintett nincs, a nyomozás zajlik – ismertette.

Rétvári Bence posztjában második ügyként az intézmény egyik nevelőnője ellen 2019-ben indult nyomozást jelölte meg. Ebben az ügyben szexuális erőszak gyanúja miatt jelenleg is tart a nyomozás – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Közölte: a harmadik ügyben a javítóintézet egykori lakója idén utólag tett panaszt a gyermekvédelmi rendszer felé a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójára, az ügyben maga a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tett feljelentést, a nyomozás zajlik.

Bármilyen gyermekvédelmi intézményben merül fel a gyanú, a hatóságok teszik a dolgukat!

– írta az államtitkár.

Megjegyezte, ahogyan az elmúlt években is, most és a jövőben is minden jelentett esetet kivizsgálnak a hatóságok, ennek is köszönhető, hogy a börtönben ülő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett.