A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves férfi ellen, aki munkahelyéről és egy áruházból is lopott – derül ki a Nógrád Vármegyei Főügyészség közleményéből.
A vádirat szerint a helyi férfi 2024. június 10-én egy salgótarjáni építési vállalkozás alkalmazottjaként dolgozott egy felújítás alatt álló plébánia területén. A munkavégzés során eltulajdonított egy kalapácsot és egy glettvasat. Két nappal később azonban már jóval nagyobb zsákmánnyal távozott: összesen 671 ezer forint értékben vitt el különböző szerszámokat és gépeket, köztük csavarbehajtót, akkumulátor-készletet, vésőgépet és szintező lézert.
A megszerzett eszközöket eladta, de később – részben a lebukás után – egyes darabokat visszavásárolt és visszaadott a cégnek. A történtek után sem állt le: november 21-én egy salgótarjáni áruházban közel hatezer forint értékű árut próbált fizetés nélkül kivinni, amikor tetten érték.
A korábban már büntetett előéletű férfit az ügyészség lopás bűntettével vádolja. A vádiratban a folyamatban lévő büntetőügyeire tekintettel végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozták vele szemben.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz majd döntést.



