Erősen kezdte a szezont a férfi Futsal NB II. Keleti csoportjában szereplő Talent 2019 SE–CH Klíma, hiszen három fordulót követően két győzelemmel és egy vereséggel még az élmezőnyhöz tartoztak, és joggal nézhettek bizakodva a folytatás elé. Az utóbbi hetekben azonban megtört a lendület, és a fiatal balassagyarmati együttes két komoly vereséget is elszenvedett egymás után.

Hirdetések

Előbb a negyedik fordulóban a bajnokság élmezőnyéhez tartozó Balmazújváros bizonyult jobbnak, amely már a találkozó elejétől uralta a játékot, és magabiztos győzelemmel vitte el a három pontot. A folytatásban sem sikerült javítani: idegenben a listavezető Kincsem Lovaspark Futsal ellen a hazaiak végig fölényben futsaloztak, és 10–0-s eredménnyel zárták a mérkőzést.

Hirdetések

A mérkőzés gyakorlatilag az első percektől a hazaiak irányítása alatt zajlott. A Kincsem Lovaspark gólzáporos mérkőzést produkált, és minden hibát könyörtelenül kihasznált. A balassagyarmatiaknak ezúttal kevés lehetőségük adódott a szépítésre is, a különbség pedig a játék minden elemében megmutatkozott. A találkozón Vörös Domos, Nagy Bálint, Tóth Benjámin, Hajdu Bálint és Fehér Zétény is többször betalált, így a bajnokságot magabiztosan vezető Kincsem Lovaspark újabb győzelmet aratott.

A Talent SE számára ez a két vereség érzékeny pontvesztést jelentett, aminek következtében visszacsúsztak a tabella hátsó felére, és jelenleg hat ponttal a nyolcadik helyen állnak. A csapat fiatal játékosai számára ugyanakkor értékes tapasztalatokat hoztak ezek az összecsapások, hiszen a bajnokság két legjobb formában lévő együttese ellen mérhették fel, hol tartanak valójában.

A balassagyarmati gárda a következő fordulóban ismét hazai pályán bizonyíthat, amikor a harmadik helyen álló Dunakeszi látogat majd a városi sportcsarnokba. A gyarmatiak tehát bizakodva várják a folytatást, hiszen a bajnokság még hosszú, és az újonc csapat előtt továbbra is ott a lehetőség, hogy megmutassa: helye van az NB II-es mezőnyben.

KINCSEM LOVASPARK FUTSAL – TALENT 2019 SE–CH KLÍMA 10–0 (4–0)

Férfi Futsal NB II., Keleti csoport – 5. forduló

Gólok:
Vörös Domos (2’, 25’), Nagy Bálint (5’, 35’), Tóth Benjámin (14’, 33’), Hajdu Bálint (18’, 28’), Fehér Zétény (29’, 30’)