A kormány új fejlesztési programot indít a hátrányos helyzetű településeken élő kisgyermekes családok támogatására; európai uniós pénzből, 4,3 milliárd forintból bővítik és fejlesztik a Biztos Kezdet Gyerekházak hálózatát – mondta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Nógrád vármegyei Etesen.

Hirdetések

Sztojka Attila a Kilátó Biztos Kezdet Gyerekházban tartott sajtótájékoztatón ismertette: a támogatás két pályázaton lesz elérhető. A szakemberek, a szakmai munka segítésére 2, milliárd, az infrastrukturális feltételek biztosítására 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

Hirdetések

Ebből a forrásból 45-50 új Biztos Kezdet Gyerekház jöhet létre az ország különböző pontjain – közölte, hozzátéve: a pályázaton önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi intézmények vehetnek részt, amelyek egyenként legalább 56 millió, illetve 40 millió forint támogatásban részesülhetnek.

A program eredményeként 450-500 kisgyerek és családjuk számára válik elérhetővé a gyerekházak szolgáltatásrendszere, és száz embernek biztosítanak munkát.

Sztojka Attila a Biztos Kezdet Gyerekházak céljának nevezte, hogy a legkisebbek számára biztonságot, fejlesztő környezetet biztosítsanak, támogassák az egészséges fejlődést, elősegítsék az óvodai beilleszkedést.

Elmondta, a pályázat beadási határidejét három szakaszra bontották: az első 2025. december 2-ától nyílik meg, a következő két időpont 2026. január 9. és március 13.

A megvalósítás 42 hónapos időszakot jelenthet, 2029. szeptember 30-ig tarthat, a pályázat a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető – közölte Sztojka Attila.

Hangsúlyozta, az esélypolitikai intézményhálózat elérhetősége és szélesítése még erőteljesebbé válik, a következő időszak az esélypolitikában a növekedés és gyarapodás időszaka lesz.

Ahol a legkisebbekre vigyázunk, ott az egész nemzet jövőjét erősítjük – fogalmazott.

Sztojka Attila annak is hangot adott, a nemzeti kormány elkötelezett amellett, hogy segítse a hátrányból induló gyerekeket, ehhez pedig intézményekre van szükség. Megemlítette a védőnői hálózatot, a gyerekházakat, az ingyenes étkezést biztosító óvodát, az ingyenes tankönyveket adó iskolát, a tanodát, az ösztöndíjat, a roma szakkollégiumot, majd a csokot, a babaváró hitelt, a családi adókedvezményt, az adómentességet, és azt mondta, ez a rendszer a világon egyedülálló.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 2010 előtt az akkori baloldali-liberális gondolkodás nem az embereknek adta a lehetőségeket, inkább elvett tőlük, „és sajnálatosan azt is látjuk a mostani politikai életben, hogy továbbra is van olyan szereplő, a Tisza Párt személyében, aki továbbra is az emberektől kíván elvenni”.

Új pályázat indul a Biztos Kezdet Gyerekházak fejlesztésére
Etes, 2025. október 22. Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a Biztos Kezdet Gyerekházak területi alapú fejlesztése című pályázati felhívások sajtótájékoztatóján az etesi Kilátó Biztos Kezdet Gyerekházban 2025. október 22-én. A kormány új fejlesztési programot indít a hátrányos helyzetű településeken élő kisgyermekes családok támogatására; európai uniós pénzből, 4,3 milliárd forintból bővítik és fejlesztik a Biztos Kezdet Gyerekházak hálózatát. MTI/Komka Péter

Balla Mihály, a Fidesz nyugat-nógrádi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón közölte, hogy Nógrádban 12 gyerekház működik, a térségben a programok sikeresek, és az eredmények között említette, hogy sokan szerepelnek sikeresen az országos szakmai versenyeken.

Új pályázat indul a Biztos Kezdet Gyerekházak fejlesztésére
Etes, 2025. október 22. Gőz Gábor, az etesi gyerekházat fenntartó Didaktika Egyesület vezetője beszédet mond a Biztos Kezdet Gyerekházak területi alapú fejlesztése című pályázati felhívások sajtótájékoztatóján az etesi Kilátó Biztos Kezdet Gyerekházban 2025. október 22-én. A kormány új fejlesztési programot indít a hátrányos helyzetű településeken élő kisgyermekes családok támogatására; európai uniós pénzből, 4,3 milliárd forintból bővítik és fejlesztik a Biztos Kezdet Gyerekházak hálózatát. MTI/Komka Péter

Gőz Gábor, az etesi gyerekházat fenntartó Didaktika Egyesület vezetője azt emelte ki, az ott dolgozók személyes kapcsolatot építenek ki a családokkal, hogy minél több gyereket tudjanak bevonni.