Salgótarjánból indult útjára a RomArt Karaván vándorkiállítás, amely a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria kezdeményezésére jött létre. A tárlat célja, hogy a kortárs roma képzőművészet értékeit és üzeneteit minél szélesebb közönséghez juttassa el, bemutatva a roma kultúra sokszínűségét, értékteremtő erejét, valamint a társadalmi párbeszéd fontosságát.
A nógrádi megyeszékhely lakói láthatták először azokat az alkotásokat, amelyeket a galéria hozott el a városba. A kiállítás gondolata egy nemzetközi vásárból indult, ahol a roma művészek munkái nagy sikert arattak. Ezen felbuzdulva döntött úgy a galéria vezetősége, hogy a műveket országos körútra indítják.
Sztojka Attila, a társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte, hogy a RomArt Karaván célja a közösségek közötti megértés erősítése és a roma kultúra méltó bemutatása:
Többek között Magyarországon is az figyelhető meg, hogy van egy, a politikában egy szereplő, aki igyekszik egy nemzetiséget, egy roma közösséget negatív fényben feltüntetni. És sajnálatosan a művész világban is előfordult ilyen, ugye a humoristák körében. Azt gondolják jó vicc, ha egy közösséget sértő megjegyzésekkel illetünk. A művészet soha nem a sértésről, mindinkább az értékek közvetítéséről kell, hogy szóljanak. És pontosan ezért indítottuk útjára a RomArt Karaván kiállítást.

A kiállításon öt alkotó festményei láthatók, amelyek a valóságtól az absztrakcióig terjedő formanyelven keresztül jelenítik meg a roma és az egyetemes emberi értékeket.
Papp Róbert, a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria igazgatója elmondta:
Kunhegyesi Feró, aki a galéria művészeti vezetője, illetves Ökrös Mónika, aki hat éve fest, de hát zseniálisan alkotásai vannak, az Art Marketen a legsikeresebb alkotó volt. Nem rég volt csoportos kiállítás, ahol Mónikának egyből három képét vették meg tőle. Szóval zseniális, előtte még nagy út áll. Balogh Tibor, aki egyébként az első roma képzőművészünk. Utána még ott van ugye a Ferkovics József, akiről beszéltünk. Ő különleges, idősebb generáció, de zseniális alkotásai vannak. És Thúró Zoltán, aki a Péli iskola úttörője.
A RomArt Karaván a következő hónapokban még kilenc városba látogat el, hogy a közönség személyesen is megismerhesse a kortárs roma képzőművészet kiemelkedő alakjait és műveit.

A szervezők reményei szerint a vándorkiállítás nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem hidat is képez a közösségek között — mert ahogyan a kezdeményezés üzenete is hangsúlyozza: a művészet a megértés és az elfogadás közös nyelve.
Fotó: Facebook/Sztojka Attila