Meghitt, mégis megrendítő hangulatban tartottak megemlékezést a roma holokauszt áldozatainak tiszteletére Balassagyarmaton. A rendezvényen roma közösségek és zsidó szervezetek képviselői közösen hajtottak fejet mindazok előtt, akiket a második világháború idején a náci rezsim és kiszolgálói elpusztítottak.
Az eseményen Berkiné Csonka Renáta kiemelte: az emlékezés nem pusztán múltidézés, hanem erkölcsi kötelesség, hogy a gyűlölet és a kirekesztés soha többé ne ismétlődhessen meg.
Nem feledjük! A történészek és kutatók szerint Európa roma közösségeiből a háború során kb. 220-500 ezer embert ölt meg a náci rezsim és együttműködőik. Ez a hatalmas, nehezen megragadható szám mindegyikük nevét és emberi történetét jelöli, nem puszta statisztika, elszenvedett életek, családok, remények sorát jelenti. Magyarországon a kutatások szerint a háború idején élő roma közösségből becslések szerint mintegy 28-33 ezer embert deportáltak vagy öltek meg. A pontos számok a források szerint nem mindig teljesen rekonstruálhatók, de ez a nagyságrend jól mutatja tragédiánk mértékét. Mivel a cigányság kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, és mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkoltak meg, az áldozatok számát nehezebb megállapítani.
A második világháború idején Balassagyarmatról és környékéről is több ezer embert deportáltak. Nyírjespusztán gyűjtőhely működött, ahonnan zsidó és roma családokat vagonokba kényszerítettek. Az elhurcoltak között voltak tanítók, orvosok, cipészek, földművesek – egyszerű emberek, akik egyik napról a másikra váltak a gyűlölet áldozataivá. Az összeírások szerint Ipolyságtól Szécsényig mintegy 5–6 ezer embert hurcoltak el.
A roma holokauszt tényét hivatalosan csak 1982-ben ismerték el, és a tudományos kutatás is csupán az 1990-es években indult meg.
A megemlékezésen Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője is felszólalt, hangsúlyozva, hogy a múlt tanulságait a jövő érdekében kell megőrizni.
Azt gondolom, hogy nekünk itt, 44-45-öt követően, körülbelül, ugye ott tartunk most már, hogy 81-82 évvel ezelőtti dolgokra visszaemlékezve, egyfajta felelősséget jelent, hogy ez soha ne történhessen meg többé. És ezt szolgálja az, hogy igenis nagyon sokan vagyunk, akik egy dologban, abban látjuk ennek a lehetőségét, hogy próbáljuk meg megtartani a világban a békét, próbáljuk megtartani Európában a békét, próbáljuk megtartani azt a békét, amely nem ad tere, és nem ad utat olyan ideológiáknak és olyan eszméknek, amelyek emberek millióinak a halálát okozhatja.
Az esemény végén a megjelentek fejhajtással és koszorúzással rótták le tiszteletüket az áldozatok előtt. A közös emlékezés üzenete egyértelmű volt: a béke megőrzése és a múlt borzalmainak felidézése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hasonló tragédiák többé ne ismétlődhessenek meg.
Fotó: Facebook/Balla Mihály