A Pest Vármegyei férfi másodosztály alapszakaszának 8. fordulójában a BSE Palóc Farkasok UPSE kézilabdázói újabb meggyőző győzelmet arattak: a Palóc Farkasok hazai pályán 36–29-re múlták felül az Abonyi KC II. együttesét. A találkozó remek hangulatban zajlott, a gyarmati szurkolók egyre nagyobb számban töltik meg a lelátót – amit a csapat is egyre inkább meghálál a pályán nyújtott teljesítményével.

Hirdetések

A mérkőzést lendületes, dinamikus kezdéssel indították a Farkasok, akik már az első percekben jelezték: ezen az estén ők diktálják a tempót. A védekezés kifejezetten határozott és szervezett volt, az ellenfél támadói nehezen találták meg a rést a palóc falon. A kapuban Okolenszki Martin kezdett, aki több bravúrral tartotta a csapatot, majd enyhe sérülését követően Bernáth Bertold folytatta a védést – ő is magabiztosan hozta a szükséges védéseket, hogy a gyarmati előny kitartson a szünetig.

Hirdetések

A félidőt 18–13-as BSE-vezetéssel zárta a csapat, ám a második játékrészben kissé megtorpant a lendület. A koncentrációs hibák és eladott labdák miatt az Abonyi KC II. felzárkózott, a különbség három gólra is olvadt. Ekkor érkezett a frissítés: több cserejátékos is lehetőséget kapott, köztük a visszatérő Kordics Zoltán, aki első labdaérintéséből rögtön betalált. A végjátékra azonban ismét a kezdőcsapat tért vissza a pályára, hogy lezárja a találkozót – a Farkasok pedig higgadt, magabiztos játékkal bebiztosították újabb győzelmüket.

A mérkőzés után Specziár Viktor, a BSE Palóc Farkasok technikai vezetője így értékelt:

Egyre többen látogatnak ki mérkőzésünkre, ami nagy örömmel tölt el. Szeretném megköszönni, hogy bíztatnak, szurkolnak és kiállnak mellettünk. Remélem, a játékunkkal és góljainkkal megháláljuk a bizalmukat. A védekezésünk fantasztikus volt, a játékosok kitettek magukért, és ez az eredményen is meglátszott. Gratulálok a csapatnak, és köszönjük az Abonynak a sportszerű játékot. Hajrá Farkasok, hajrá BSE Palóc Farkasok!

A győzelemnek köszönhetően a BSE Palóc Farkasok pontegyenlőséggel vezetik a bajnokságot a Százhalombatta előtt, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően. A következő mérkőzésen november 9-én idegenben, a Váci FKA második csapata ellen lépnek pályára a gyarmati kézilabdázók.