Jótékonysági labdarúgó torna kerül megrendezésre Sándor Attila és családja megsegítésére a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban 2025. december 7-én, 9 és 14 óra között. Attila, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa, idén súlyos balesetet szenvedett, amely következtében – remélhetőleg nem véglegesen – tolókocsiba kényszerült. A családapa két kicsi gyermekét neveli, és korábban mások életét és vagyonát mentette a katasztrófavédelemnél, most viszont a közösség támogatására szorul.
A tornán hat csapat vesz részt: a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a SZÉF FC, a Salgótarján és a Balassagyarmat Önkormányzata, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal, valamint a szervező Friends csapata. A játék célja nemcsak a győzelem, hanem az is, hogy a résztvevők és a nézők együtt támogassák Attilát és családját ebben a nehéz időszakban.
A rendezvény egyik támogatója Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője, aki közösségi oldalán videóban osztotta meg felajánlását: Varga Barnabás Fradi-mezét saját aláírásával ajánlotta fel a licitre, hogy még többen csatlakozhassanak a támogatáshoz.
Mutassuk meg együtt, hogy a közösség ereje csodákra képes
– mondta Balla Mihály, kiemelve a helyi összefogás erejét.

Az eseményről további részletek a Facebook-eseményoldalon érhetők el, ahol a támogató jegyekről és a programról is tájékozódhatnak az érdeklődők.
Fotó: Facebook/Jótékonysági focitorna Sándor Attila és családja támogatására



