Nagylóc, a Nógrád vármegyei falu olyan történet közepén találta magát, amit csak a krimikben szoktunk látni: ugyanaz a férfi lehet a főszereplője egy brutális utcai támadásnak és egy drogkereskedő hálózat felszámolásának. A települést sokkoló hír bombaként robbant, miután egymástól függetlenül két ügy is a rendőrség látókörébe került – egészen mostanáig.
„Csupa vér volt… Engem is vertek” – kezdődött minden egy videóval
Október 27-én a TV2 Tények mutatta be azt a felvételt, amelyen egy férfit a földön húznak, majd fejbe rúgnak Nagylócon. A felvételen az is látszik, hogy az egyik támadó ezután az idős édesanyát lökdösi, aki a Tényeknek nyilatkozva elmondta:
Amikor kimentem, már a gyereket verték, hárman. Csupa vér volt, ott a bolt mellett. Engem is vertek, bottal ütöttek
– mondta el a Tényeknek az asszony.
A férfi kórházba került. A faluban sokan suttogtak róla, hogy egyik támadó hírhedt alak, akitől régóta félnek – a Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya akkor az ügyben nyomozást indított súlyos testi sértés bűntette miatt, de nevet nem közöltek.
December 2.: razzia, droghálózat és bilincs – és ugyanaz az arc
Ma arról reggel beszámoltunk, egy hajnali razzia során elfogtak egy 50 éves nagylóci férfit, kábítószer-kereskedelem gyanújával. A házkutatás során pszichoaktív szereket, készpénzt, arany ékszereket, rendszámokat és lopott faanyagot is találtak. A férfit őrizetbe vették, letartóztatását kezdeményezték.
A hír hallatán megmozdult a falu: többen is jelezték szerkesztőségünknek, hogy a drogügy központi szereplője nem más, mint B. Csaba – akit a lakosok szerint ugyanaz a személy, aki október 27-én a magatehetetlen áldozatot rugdosta.
Vagyis: a brutális támadó és a helyi drogárus egy és ugyanaz.
A félelem helyét sokaknál inkább a megkönnyebbülés veszi most át, hiszen az erőszakos hírében álló férfit végre bilincsben vitték el. A rendőrség nyomozása folyamatban van, és információink szerint további gyanúsítottak is előkerülhetnek, miután a drogkereskedő vásárlóit is azonosítják.
Nagylóc lakói csak egyet szeretnének: hogy ne kelljen rettegniük a saját utcájukon.



