Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott kiharcolta a negyeddöntőbe jutást azzal, hogy 26-26-os döntetlent játszott Japánnal a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a középdöntő utolsó fordulójában, vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dánokkal a csoportelsőségért csap össze, ám ennek a találkozónak az eredményétől függetlenül a nemzeti csapat már biztosan a legjobb nyolc közé jutott.
Japánnal eddig 19 mérkőzésen találkozott a magyar válogatott és valamennyit megnyerte. Legutóbb tavaly áprilisban a debreceni olimpiai selejtezőtornán csaptak össze és 37-28-ra kerekedett felül a házigazda, ezzel megszerezte a jogot az ötkarikás szereplésre. A rivális keretének harmada, hat játékos szerepel Európában, stílusuk pedig eltér a kontinens elitjében megszokottól.
Golovin Vlagyimir keretéből ezúttal a kapus Bukovszky Anna és a balátlövő Faragó Lea maradt ki, míg Albek Anna az ötvenedik mérkőzésére készült válogatott színekben.
Az első percek a védelmekről szóltak, az első – japán – találat az ötödik perc végén született meg. Hét perc telt el, amikor Vámos Petra felavatta a japán kapust, az első tíz percben az ő villanásai jelentettek valódi veszélyt.
A japánok betörésekből eredményesek tudtak lenni (1-4), miközben a magyar akciókból hiányoztak az átlövések, a szélekre letett labdák pedig rendre pontatlannak bizonyultak. Jött is a „harcoljatok!” buzdítás a nézőtérről, ahol a dobbal érkező, a szurkolótársaknak édességet osztogató Mikulás is a magyar tábort erősítette.

Amikor az előzetes terveknek megfelelően sikerült a szélekre kiszorítani a japánok támadását, Janurik Kinga jó hatékonysággal védett, támadásban azonban változatlanul sok volt a hiba, mindkét oldalon sorra csattantak a kapufán a lövések, elsősorban a játék taktikai jellege dominált.
Az Eb-bronzérmes először 6-5-nél a 24. percben, Albek találatát követően vezetett, aki ráadásul két kiállítást is kiharcolt. Emberelőnyben a magyar női válogatottnál ritkán látható kétbeállós játékot is bevetette Golovin, együttese pedig egy bő 13 perces japán gólcsendet kihasználva 8-5-ös előnyre tett szert, a szünetig ezt egy találatra faragták a távol-keletiek.
A fordulás után gyors egymásutánban szélről, hétméteresből és beállóból is hibázott támadásban a magyar válogatott, a japánok pedig visszavették a vezetést (10-12). Ebben a periódusban is Vámos jó egyéni megoldásai értek gólt, a kapuba pedig érkezett Szemerey Zsófi, a rivális azonban tovább növelte a különbséget (11-14), Golovin Vlagyimir időt is kért.
A játék képe azonban nem változott, a japán hálóőr betalált az üres kapuba.

Időkérés után létszámfölényes támadójátékra váltott a magyar csapat, az eredményjelző a japánok 20-14-es vezetését mutatta, ekkortájt az ellenfél is átállt kapuslehozatalra és létszámfölényes akciókra.
Az utolsó tíz percre fordulva három gól volt a hátrány, a záró öthöz érve kettő:
Szemerey ekkor egymás után hétméterest és az azt követő kipattanót is kivédte, az 57. percben, 23-23-nál emberhátrányban egyenlített a nemezti csapat. Kiélezett hajrában végül meglett a negyeddöntőt érő egy pont.
Janurik Kinga öt, Szemerey Zsófi négy lövést védett. A túloldalon Ajzava Nacuki és Josidome Juki hat-hat gólt lőtt, Kametani Sakura 11 védéssel zárt.
A magyar válogatott először nem nyert Japán ellen.



