A tartós fagyok hatására jelentősen megnőtt azoknak a bejelentéseknek a száma, amelyek nem megfelelően tartott kutyákról szólnak – közölte a Megafon rádiónak Dallos Szilvia, a balassagyarmati San Lazaro [szan lazaró] Állatvédő Alapítvány vezetője. Az állatvédők tapasztalatai szerint elsősorban láncra kötött, ól nélküli ebekről, befagyott ivóvízről, valamint nem megfelelően szigetelt fekhelyekről érkeznek jelzések.

Hirdetések
Hirdetések

Dallos Szilvia elmondta: a hideg időszakban ugrásszerűen megnő a lakossági megkeresések száma, azonban az alapítvány kapacitása véges, így sajnos nem tudnak minden esethez azonnal eljutni. Éppen ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy az állattartók és a környezetükben élők ne csak a rendkívüli hideg idején figyeljenek fel a problémákra.

Hirdetések

Sokkal több bejelentést kapunk olyan kutyusokról, akik nem megfelelően vannak tartva. Sajnos képtelenség mindegyikhez eljutnunk, ezért is lenne nagyon fontos, hogy ne csak akkor jelezzenek, amikor már extrém mínuszok vannak, hanem időben

– hangsúlyozta az alapítvány vezetője.

Mint mondta, a bejelentések többsége továbbra is a nem megfelelő tartási körülményekre vonatkozik: gyakori probléma, hogy az állatok láncra vannak kötve, nincs óljuk, vagy ha van is, abból hiányzik a szigetelést biztosító szalma. A szakember kiemelte, hogy a télnek még legalább két hónapja hátravan, ezért megelőző jelleggel kell gondoskodni az állatok megfelelő ellátásáról.

A téli időszakot tovább nehezítette a szilveszter is, amely az állatvédők szerint különösen megterhelő volt.

Nagyon sok kutya volt úton a petárdázás és tűzijátékok miatt, ráadásul sok esetben chip nélküli állatokról volt szó

– tette hozzá Dallos Szilvia. Mint fogalmazott, ez az időszak rendkívüli terhet ró az állatvédőkre, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több bajba jutott állaton segítsenek.

Az alapítvány vezetője arra kéri a lakosságot, hogy felelősen tartsák állataikat, és ha problémát tapasztalnak, azt minél hamarabb jelezzék, hiszen az időben érkező bejelentések életeket menthetnek.