Hatalmas személyes felelősségről és komoly munkáról beszélt a miniszterelnök annak kapcsán, hogy mit kell tenniük mindazoknak, akik a Fidesz-KDNP-t képviselik majd az idei országgyűlési választáson. Orbán Viktor tárgyalt Balla Mihállyal, Nyugat-Nógrád eddigi képviselőjével, és megállapodott vele is. Szavai szerint erős csapat állt össze.

Hirdetések
Hirdetések

Válogatott és magas minőséget képviselő jelölteket állított a 2026-os országgyűlési választásra a Fidesz – jelentette be a miniszerelnök szombaton, a párt kongresszusán. Hozzátette: egy olyan csapatról van szó, amelynek tagjaiból akár két kormányt is ki tudna állítani.

Hirdetések

A balassagyarmati központú Nógrád vármegyei 2. választókerületben Balla Mihály képviseli a Fidesz-KDNP-t, ám ehhez az is szükséges, hogy előtte összegyűjtse a kellő mennyiségű támogató aláírást. Ballát csak ezt követően jelenthetik be hivatalos jelöltként.

Balla Mihály felszólal az Országgyűlésben. (fotó: Erhardt Károly)

Balla Mihály eredeti foglalkozása szerint általános és középiskolai tanár volt 11 éven át, majd országgyűlési képviselővé választották, azóta megszakítás nélkül politizál. Aktív külpolitikai szakértő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke volt korábban, jelenleg annak alelnökeként dolgozik. Nyolc éven át az Interparlamentáris Unió Magyar Közgyűlésének elnökeként is külföldi delegációk házigazdájaként működött.

Balla a Megafon adásában beszélt arról, hogy az Orbán Viktor által szombaton említett megállapodás több fontos témáról szólt, mindenek előtt a terület országon belül elfoglalt stratégiai jelentőségéről, valamint az egyes, közép távú igények megvalósítási lehetőségeiről. A képviselő több példát említett a folytatásra váró fejlesztési célokról. Kiemelve, hogy elsőként az M2 autóút rétsági elkerülő szakaszának megépítése a legfontosabb.

Több körben voltak megbeszélések a következő időszakra tervezett fejlesztésekről. Ugye, azt tudni kell, hogy három olyan kérdés van, amit én fontosnak tartottam az elmúlt időszakban is, meg persze a jövőre nézve is fontosnak tartom. Ez az M2-es rétsági elkerülő szakaszának indítása, hiszen a kiviteli tervek elkészültek egy évvel ezelőtt. A munka folytatódik, a 2025-2030-as fejlesztési csomagba már bekerült, előkészítettük, hogy ezek a munkálatok elinduljanak. Hasonló a helyzet a balassagyarmati színházteremmel, és a diósjenői strand rehabilitációjának a folytatása. Ezen túl is számos feladatunk van, ezekről is beszámolok majd hamarosan.

Hozzátette: az M2 autóút bővítése a Kormány 2014-ben elfogatott koncepciója alapján halad előre, abban nincs változás, így szerinte az eredetileg 2030-ra kitűzött átadás tartható lehet. Jelenleg a szükséges területkisajátítási tárgyalások folynak. Az összes érintett tulajdonossal történt megállapodást követően rendelheti hozzá a Kormány a szükséges beruházási összeget az építési terv valóra váltásához.