Balassagyarmatot sűrű havazás érte el kedden. A reggeli csúcsforgalom után kezdődött az intenzív csapadékhullás, amely ismét hosszú időre ad feladatot a takarításhoz. Jó hír, hogy a városba megérkezett a hólapátok utánpótlása is. Ugyanis múlt héten hirtelen mindent felvásároltak.
Három hókotró géppel takarítanak és három teherautóval viszik ki a zsákos sót 30 munkatársukhoz, akik reggel óta folyamatosan dolgoznak a frekventált közterületeken – tájékoztatta szerkesztőségünket Gaál Dénes a balassagyarmati Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet igazgatója.

Kiemelte: múlt hét óta a három helyi technikum diákjai önkéntesként segítik a takarítást, összesen legalább 30 diák járul hozzá ahhoz, hogy továbbra is járhatók legyenek a belvárosi járdák.
Közben megérkeztek a hólapátok több városi szakboltba, ahonnan a múlt heti havazáskor mindent felvásároltak. Az egyik belvárosi barkácsáruházban pénteken nyitáskor még 140 darab hólapát volt készleten, azokat 1 óra alatt vitték el a vásárlók. Az ipolyinfo.com 3 üzletnél érdeklődött, mindegyik helyen azt válaszolták, hogy a hét elejére érkezik újabb szállítmány.
Ma ismét tájékoztatást kértünk a megkeresett üzletektől, és megerősítették, hogy már kaphatók hólapátok, azonban a vártnál kisebb mennyiség érkezett meg, mert országszerte hiánycikké vált és a szállítók igyekeznek mindenhová juttatni belőle.



