Jótékonysági ételosztást szervez a Nógrád 02. választókerület TISZA Szigeteinek közössége 2026. január 18-án, vasárnap Balassagyarmaton. A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akiknek a mindennapokban a legnagyobb szükségük van rá, egyúttal erősítse a közösségi összefogást és a szolidaritást.

Hirdetések
Hirdetések

Az esemény 12 és 14 óra között várja az érdeklődőket Balassagyarmaton a Civitas Fortissima téren, ahol a szervezők gulyáslevessel készülnek. A rendezvény nyitott mindenki számára, a szervezők hangsúlyozzák: sok szeretettel várnak minden rászorulót és érdeklődőt.

Hirdetések

A jótékonysági ételosztás fővédnöke Molnár Zoltán, a TISZA országgyűlési képviselőjelöltje. A szervezők szerint a kezdeményezés üzenete egyszerű, mégis időtálló: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”

A program nem csupán az ételosztásról szól, hanem arról is, hogy a helyi közösség tagjai személyesen találkozhassanak, beszélgethessenek, és együtt élhessék meg az összefogás erejét. Az esemény egyben felhívás is arra, hogy a mindennapokban is figyeljünk egymásra, és lehetőségeinkhez mérten segítsük embertársainkat.

Fotó: Illusztráció