Mint arról korábban beszámoltunk, feszült helyzet alakult ki Vácon, amikor a Vác Online stábja nyilatkozatot próbált kérni Szimon Renátától, a Tisza Párt politikusától egy, a város lakóit közvetlenül érintő önkormányzati döntés kapcsán. Az esetről elsőként Szádoczki Imre, Vác önkormányzati képviselője számolt be közösségi oldalán.

Hirdetések
Hirdetések

Tájékoztatása szerint az újságírók a piaci alapú önkormányzati lakbérek további emeléséről szerettek volna kérdéseket feltenni, amelyet Szimon Renáta lakásügyi bizottsági tagként korábban támogatott. A beszámoló alapján válaszadás helyett a képviselőjelölt eltakarta a kamera objektívjét, majd a jelen lévő pártaktivisták fellépése ellehetetlenítette az interjút. A kialakult szóváltás és lökdösődés végül rendőri intézkedéshez vezetett.

Hirdetések

Szádoczki Imre az esetet a sajtó megtámadásának és megfélemlítésének nevezte. Úgy fogalmazott: egy demokratikus közéletben elfogadhatatlan az újságírók akadályozása, különösen akkor, amikor közérdekű kérdésekre keresnek választ. Véleménye szerint aki nem hajlandó megmagyarázni döntéseit, és olyan helyzetet teremt, amely rendőri intézkedést von maga után, az nem méltó a város képviseletére.

Az ügyben megszólalt Szimon Renáta is, aki saját internetes felületén másként értékelte a történteket. Bejegyzése szerint a Vác Online munkatársai egy reggeli, békés forró teaosztás során jelentek meg, és állítása szerint nem tájékoztatási szándékkal, hanem „zavarkeltési céllal”. A politikus azt írta, hogy a stáb kamerát tartott az arcába, zavarta az arra járókat, és agresszívan viselkedett. Közlése szerint a rendőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és segítettek a szerinte a Vác Online által kialakított kellemetlen helyzet rendezésében, munkájukat pedig megköszönte.

A történtekre reagált Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője is, aki közösségi oldalára feltöltött videójában határozottan kiállt az újságíró mellett. Rétvári felszólította a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), hogy álljon ki a Vácon bántalmazott újságíró mellett.

Mint fogalmazott, az újságíró „nem tett mást, csak a munkáját végezte”, amikor arra volt kíváncsi, miért terjesztette be Szimon Renáta egyik saját javaslatát. Állítása szerint ezért a Tisza Párt aktivistái lökdösték, a jelölt eltakarta a kameráját, valamint bántalmazták és szidalmazták őt. Rétvári szerint elfogadhatatlan, hogy újságírókat érjenek ilyen támadások, és hangsúlyozta: „ne akadályozzák a szabad sajtó munkáját”.

A képviselő arra is emlékeztetett, hogy a városban már korábban is történt jelentős lakbéremelés, amely különösen nehezen érintette a szociálisan nehéz helyzetben élőket. Véleménye szerint a piaci alapú lakbérek további emelése nem érinthetné ezeket a lakásokat, ezért jogos kérdés, hogy miért született erre vonatkozó javaslat.

Az ügy továbbra is élénk visszhangot vált ki a váci közéletben, miközben a sajtószabadság és az újságírók biztonsága ismét a figyelem középpontjába került.