Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty és a szerbiai vezetés között, aminek nyomán korábban nem látott biztonságba kerülne Közép-Európa energiaellátása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy jó eséllyel hamarosan eljöhet az első mérföldkő a NIS többségi tulajdonának megszerzéséről szóló egyeztetéseken, a következő napokban létrejöhet az első fontos megállapodás a Mol és a Gazpromnyefty között.
„Magyarország kormánya azért támogatja a Mol bevásárlási szándékát a NIS-be, mert ez akkora előrelépést biztosítana a közép-európai térség energiaellátásának biztonsága szempontjából, hogy ehhez fogható biztonságban Közép-Európa energiaellátása még soha nem volt”
– mutatott rá.
Három, szárazföld által körülzárt, kőolajmezőkben nem túl gazdag ország, Szlovákia, Magyarország és Szerbia kőolajrendszerének összehangolt működése, a pozsonyi, a százhalombattai és a pancsovai kőolajfinomítók integrált működése mind az energiaellátás biztonsága, mind az energiaárak szempontjából egy olyan helyzetet fog teremteni, amilyen jó helyzetben még soha nem volt a közép-európai térség
– folytatta.

Olyan jó helyzetet fogunk teremteni az árak és az ellátásbiztonság szempontjából is, amilyen helyzetben Szlovákia, Magyarország és Szerbia még nem voltak
– tette hozzá.
Megerősítette, hogy a Mol, leendő tulajdonosként, stratégiai fontosságúnak tartja a pancsovai finomítót, vagyis minden olyan híresztelés hazugság, amely arról szól, hogy a magyar vállalat csak piacot akar szerezni és a létesítményt pedig bezárná. Úgy fogalmazott, hogy az ilyesfajta állítások „álhírek, egy szándékos zavarkeltő művelet elemei, hiszen pontosan tudjuk, hogy bármilyen jó is egy ügy, ellenérdekeltek mindig vannak„.
Leszögezte, hogy a magyar kormány folyamatos diplomáciai támogatást nyújt annak érdekében, hogy a Mol a NIS jövőbeni többségi tulajdonosaként tudjon belépni a szerb kőolajpiac működtetésébe.
Szijjártó Péter ezután tudatta, hogy Magyarország és Szerbia kormányközi megállapodást fog kötni, amelyben lefektetik a stratégiai olajipari együttműködésnek kedvező környezet alapjait, valamint rögzítik, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a két ország között tervezett kőolajvezetéknek.
És itt nem csak arról van szó, hogy új kőolajvezeték köti majd össze az országainkat, hanem egy új olajtermék-vezeték is épül, amely a Mol százhalombattai finomítóját és az újvidéki logisztikai központját fogja összekötni
– fejtette ki.

Tehát a Mol belépése tulajdonosként a szerb olajpiacra a NIS többségi tulajdonának megvásárlásával, illetve a magyar-szerb kőolajvezeték megépítése olyan előrelépés Közép-Európa, Szerbia, Magyarország és Szlovákia energiaellátásának biztonságában, amelynek nyomán olyan jó helyzetbe kerülünk, amilyenben még soha nem voltunk. És ezért támogatja a kormány a Mol vásárlási szándékát, és ezért kötünk kormányközi megállapodást a szerb kormánnyal
– húzta alá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az Európai Unió politikája korábban már egy igen súlyos energiaválsághoz vezetett Közép-Európában, és Brüsszel a térség helyzetét láthatóan tovább akarja rontani az eddigi megbízható források és bejáratott szállítási útvonalak elzárásával.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a krízis újfent bizonyította a magyar-szerb barátság erejét, enélkül ugyanis nem lett volna garantálható a biztonságos energiaellátás a régióban.
Az elmúlt hónapok a bizonyítékát adták annak, hogy Magyarország nélkül nincs energiabiztonság Szerbiában, és Szerbia nélkül nincs energiabiztonság Magyarországon
– jelentette ki, emlékeztetve arra is, hogy a tavalyi évben 7,8 milliárd köbméternyi földgáz érkezett hazánkba a szomszédos országon keresztül.
Végül kiemelte, hogy a Szerbiában előállt nehéz helyzet kezelése érdekében a Mol mára körülbelül két és félszeresére növelte a kőolajexportját, amely mennyiséggel elérte a teljesítőképessége felső határát.
Mindhárom üzemanyagdepója a Mol-nak itt Szerbiában az operatív maximumon van, és a Mol benzinkútjai több mint 20 százalékos forgalomnövekedést tudtak menedzselni az elmúlt hetekben



