Igazi „jégvarázs” költözött Magyarnándorba: egy különleges, több mint négy és fél méter magas Olaf-hóember épült fel a településen, amely nemcsak látványosság, hanem egy nemes cél szolgálatába is állt. A történetről Galbácsi Tamás mesélt a Megafon rádió Start Menü című műsorában, ma reggel.

Hirdetések
Hirdetések

A magyarnándori fiatalember neve nem ismeretlen a hóemberrajongók körében: Tamás már 2017 óta épít egyre nagyobb és egyre különlegesebb hóalkotásokat. Az első, másfél méteres hóembert hamarosan követte egy két-, majd egy két és fél méteres figura, végül 2021-ben egy háromméteres hóemberrel még a Kékestetőn meghirdetett pályázatot is megnyerte.

Hirdetések

Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt az egészet jó lenne jótékony célra is használni

– idézte fel a kezdeteket a rádióinterjúban.

Az idei tél végre megteremtette az ideális körülményeket. A mínuszok és a friss hó lehetővé tették, hogy Tamás megvalósítsa régi álmát: egy hatalmas, részletgazdag Olafot, a Jégvarázs közkedvelt hóemberfiguráját. Az alkotás nem kevesebb mint 8–9 napnyi, napi 10–11 órás munkával készült el, eddig körülbelül 90 munkaóra van benne.

A hóember alapját gépek segítségével tömörítette, majd több napos fagyás után kezdődhetett a faragás. A részletekre különösen nagy hangsúlyt fektetett: Olafnak 190 centiméter hosszú répaorra van, a gombjai egyedileg készített elemek, a karjai pedig 2–2,5 méteres ágakból állnak. Kalapja nincs – ahogy a mesében sem –, viszont haja és jellegzetes mosolya annál inkább.

A látványosság azonban nem öncélú. Tamás jótékonysági akciót is indított: a hóemberrel való fotózkodás becsületkasszás alapon történik, a felajánlásokat egy beteg kisfiút nevelő család támogatására fordítják. A gyermek izomsorvadással él, nővére pedig az autizmus spektrumán érintett. A család jelenleg egy többmillió forintos kezelésre és egy speciális közlekedést segítő eszközre gyűjt.

Ez az élmény nem pénzben mérhető. Az, hogy örömet tudunk szerezni embereknek, gyerekeknek, számomra mindennél többet ér

– fogalmazott Tamás.

Az Olaf-hóember szombattól látogatható Magyarnándorban, és már most komoly az érdeklődés: helyiek és távolabbról érkezők is rendszeresen megnézik az alkotást, amelynek híre gyorsan terjed. A jótékonysági gyűjtés január 25-ig tart, és már az első napokban több tízezer forintnyi felajánlás gyűlt össze.

Aki tehát egy téli kirándulásra, különleges fotóra vagy egyszerűen egy jó ügy támogatására vágyik, annak érdemes útnak indulnia. Magyarnándorban ugyanis most nemcsak hóember áll – hanem egy nagy szívű összefogás is.