A Főváros Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz négy férfival – egy médiavállalkozó üzletemberrel és társaival – szemben, akik csaknem 280 millió forintos hűtlen kezelést követtek el, amikor cégértékelés nélkül, valós érték alatt adtak el egy részvénytársaságot.

Hirdetések

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében – az üzletember nevének említése nélkül – azt írta, a vádlottak igazgatósági tagjai voltak egy tőkealap-kezelő cégnek, amely részben uniós forrásból létrehozott egy alapot, amely 5 milliárd forintot használhatott fel, többek között megvásárolta egy Nógrád vármegyei vegyipari cég részvényeinek 99 százalékát.

Hirdetések

Az ügyészség szerint a vádlottak 2020-ban úgy készítették elő a cég részvényeinek értékesítését, hogy a társaság valós értékét nem határoztatták meg.

Az egyébként médiavállalkozó vádlott 2020 áprilisában úgy mutatott be egy vételi ajánlatot, hogy kiemelte: a vegyipari cég valós értéke meghaladja a vételi ajánlatban szereplő összeget.

Ennek eredményeképpen egy másik vádlott előterjesztése alapján, a többi vádlott támogató szavazatával a cég részvényeinek 99 százalékát azok valós – 737 000 000 forintos – értéke helyett 459 300 000 forintért értékesítették, így a tőkealapnak 277 700 000 forint vagyoni hátrányt okoztak – írták.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakat – hármuk esetében társtettesként, egyiküknél bűnsegédként elkövetett – különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott vádiratában.

A főügyészség a négy férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélést, valamint cégvezetéstől eltiltást indítványoz – áll a közleményben.

Hirdetések