Idén Nógrád községben került megrendezésre a Szent Flórián napi ünnepséggel egybekötött önkéntes és létesítményi tűzoltók versenye. Az esemény szervezői a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nógrád Község Önkormányzata és a Nógrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület voltak.
A rendezvény Nógrád község önkéntes tűzoltó szertárának átadásával vette kezdetét. Ünnepi beszédében Dávid Barbara Zsófia, a település polgármestere a tűzoltó egyesület egészen 1880-ig visszanyúló történetét elevenítette fel. Méltatta azokat az önkénteseket, akik verejtékes munkájukkal lehetővé tették az új szertár megépülését és bővítését, illetve köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a nemes cél eléréséhez. Kiemelte, hogy a szertár nem csupán falakból áll, hanem álmokból, hitből, közös munkából és a jövő iránti felelősségből. Ezután felkérte Füke Szabolcs lelkész urat, hogy áldja meg a szertárat és a benne szolgálatot teljesítő járműveket is.
Az átadó ünnepség után a tűzoltóverseny megnyitójára került sor. A komoly hagyományokra visszatekintő, egész napos rendezvény a Himnusz meghallgatásával vette kezdetét. Polgármester asszony aláhúzta, hogy ez a nap a tűzoltói hivatás ünnepe. Az itt megjelent tűzoltók bátorsága, elszántsága és embersége pedig jó például szolgálhat mindenki számára. A versenyzőknek tiszta és sportszerű küzdelmet kívánt.

Ezután Balla Mihály országgyűlési képviselő úr köszöntő szavai következtek, aki köszönetét fejezte ki a másokon önzetlenül segítő tűzoltók felé. Kiemelve, hogy ezek az emberek saját szabadidejüket feláldozva sietnek mások megsegítésére.
Ezt követően Okolenszki Gábor tűzoltó ezredes, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Igazgató úr beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a tűzesetek kialakulását teljes mértékben nem lehet megakadályozni, ezért a tűzoltóknak a bátorságukat, felkészültségüket napról napra bizonyítani szükséges. Vármegyénk tűzoltói kiemelkedő bátorságukról, hősies helytállásukról többször tettek tanúbizonyságot. Vész esetén az első, aki a bajbajutottak segítségére siet a tűzoltó. A Nógrád vármegyei tűzoltók pedig többször bizonyították már, hogy kellő akarattal és elszántsággal, valamint nem utolsósorban megfelelő felkészültséggel minden akadály leküzdhető. Ezredes úr felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy Szent Flórián napján emlékezzünk azokra a hős bajtársainkra is, akik szolgálatteljesítés közben, mások megmentéséért áldozták életüket.

Az ünnepi beszédek után az elismerések átadására került sor. Szemerády Zoltán, a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke ismertette, hogy kik bizonyultak méltónak a Magyar Tűzoltó Szövetség kitüntetéseire. Molnár Imréné, a Rónafaluért Baráti Társaság volt elnöke emlékplakettet vehetett át. A Szövetség Petrován Attilát, a Nézsai Önkéntes Tűzoltó, Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület elnökét, valamint Bátori Ferencet, a Kisherceg Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagját Szent Flórián emlékéremmel jutalmazta. Emellett a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség emléktárgyat adományozott Okolenszki Gábor tűzoltó ezredesnek, Balatoni Györgynek, Csoór Józsefnek, Gréczi Zsoldos Miklósnak, valamint Tóth Tibornak.

Az idei erőpróbán huszonkilenc csapat mérhette össze tudását tűzcsapszerelés és kismotorfecskendő szerelés versenyszámokban, férfi, női, valamint ifjúsági fiú kategóriákban. A verseny végén a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség által 2018-ban alapított vándorkupát a tavalyi évhez hasonlóan ismét Szalmatercs Község Tűzoltó Egyesületének csapata vehette át, mint abszolút győztes.
A verseny eredményei:
Tűzcsapszerelés
Ifi fiú:
- helyezés: Nézsai Önkéntes Tűzoltó, Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület
- helyezés: Endrefalva Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Női felnőtt:
- helyezés: Nézsai Önkéntes Tűzoltó, Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület
- helyezés: Nógrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
- helyezés: Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Férfi felnőtt:
- helyezés: Szalmatercs Község Tűzoltó Egyesülete
- helyezés: Szécsényfelfalui Önkéntes Tűzoltó Egyesülete I. csapat
- helyezés: Endrefalva Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Kismotorfecskendő szerelés
Férfi felnőtt:
- helyezés: Szalmatercs Község Tűzoltó Egyesülete
- helyezés: Szécsényfelfalui Önkéntes Tűzoltó Egyesülete I. csapat
- helyezés: Endrefalva Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Abszolút győztes: Szalmatercs Község Tűzoltó Egyesülete