Elkészült a 12. fecskelakás Balassagyarmaton, a Gansel udvarban – tudta meg a Megafon. Az egyszobás, igényesen kialakított otthon 1 fő, vagy 1 pár részére ajánlott, és három évre vehető bérbe – olvasható a város honlapján megosztott felhívásban. A pályázatot fiatal munkavállalók nyújthatják be, legkésőbb június 30-ig.
Schwanzer Mónika pályázati referens egy korábbi interjúban elmondta: a program célja, hogy támogassa a pályakezdőket, és helyben tartsa a fiatal szakembereket. Kiemelte: előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik hiányszakmában dolgoznak, vagy hosszabb ideje rendelkeznek munkaviszonnyal. A pályázat részletes feltételei és a pontozási szempontok megtalálhatók Balassagyarmat hivatalos honlapján.
Kiemelte: a Gansel udvar fennmaradó 11 fecskelakására augusztusban indul a következő jelentkezési kör. Az önkormányzat célja, hogy hosszú távon segítse a fiatalok lakhatását és a közszolgálati munkaerő megtartását.



Fotó: facebook/Csach Gábor