A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben – emelte ki keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Hirdetések

Emlékeztettek: az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20 százalékos, a pipereáruknál pedig közel 26 százalékos átlagos árcsökkenés tapasztalható.

Hirdetések

A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával – sorolta az NGM.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézte a közlemény, amelyek alapján 2025 júniusában az előző év azonos időszakához képest az infláció 4,6 százalék, míg az előző hónaphoz képest 0,1százalék volt. Az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt, míg a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva éves összevetésben 4,9 százalékkal emelkedett, az előző hónaphoz képest pedig kismértékű csökkenést mutat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes jelzésével összhangban az élelmiszerinfláció növekedése elsősorban a szezonális élelmiszerek, így a friss gyümölcsök és zöldségek áremeléséhez köthető, amelyet a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozta kínálati zavarok idéztek elő. A gyümölcsök drágulása nem magyar sajátosság, tavasszal Európa szerte megugrottak a gyümölcsárak

– hangsúlyozta a minisztérium.

A magyar családok és a nyugdíjasok védelme érdekében a kormány március 17-én 30 alapvető élelmiszerkategóriára árréscsökkentést vezetett be. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett élelmiszerek ára átlagosan közel 20 százalékkal csökkent. Ezt követően az intézkedést május 19-én kiterjesztette további 30 termékkategóriára, a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási cikkekre, mely termékek ára jelentősen mintegy 26 százalékkal csökkent – jegyezte meg az NGM.

A kormány minden olyan szektorban határozottan fellép a magyar lakosság védelme érdekében, ahol indokolatlan és túlzó áremelések tapasztalhatók. A kormány az áremelések letörése érdekében sikeres tárgyalásokat folytatott a pénzintézetekkel, a biztosító társaságokkal és a telekommunikációs cégekkel, a szolgáltatói és számlavezetési díjak befagyasztásáról.

A gyógyszerszektor szereplőivel folytatott tárgyalások is eredményesen zárultak: a gyógyszergyártók, a nagykereskedők és a patikák is vállalták, hogy 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény esetében július 1-től önkéntes ár- illetve árrés korlátozást vezetnek be. A szereplők vállalták, hogy az érintett gyógyszerek árát önkéntesen a 2024. december 31-i szintre csökkentik vissza és azt 2026 június végéig alkalmazzák – erősítette meg a minisztérium.

A kormány a nyugdíjasokat különböző, célzott intézkedésekkel támogatja: egy 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány formájában 2-2,5 millió nyugdíjas számára nyújt érdemi közvetlen támogatást, amellyel a fogyasztás további bővüléséhez is hozzájárul

– tették hozzá.

A kormány folyamatosan nyomon követi az árak alakulását és szükség estén kész további lépéseket tenni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében – ígérte az NGM.

Hirdetések