Jelentős parkosításba kezd ezekben a napokban Ipolyvece önkormányzata: mivel a település átlagos lakossága 800 fő körül mozog, minden helyi számára ültetnek egy növényt – tudtuk meg a polgármestertől.
Szőlősi Kornél a Megafon érdeklődésére elmondta: folyamatosan azon dolgoznak, hogy egyrészt minden korosztály számára megfelelő programokkal kedveskedjenek és ezáltal erősítsék a közösség. Másrészt elhatározták azt is, hogy kisebb-nagyobb önerős beruházásokkal szépítik és teszik élhetőbb azokat a helyszíneket, melyeken a programokat rendezik.
A polgármester hozzátette: saját forrásból már rendbe tették és felújították a kultúrház előtti teret, valamint az információs táblákat, most pedig nyolcszáz növényt kezdenek telepíteni.