A Széchenyi Kártya Program történetének egyik legnagyobb emelése valósult meg, idén nagyobb kerettel és kedvezőbb feltételekkel segíti a vállalkozásokat – mondta a kormányszóvivő a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.

Hirdetések

Vitályos Eszter közölte: a programban a beruházási hitelek keretösszege 500 millió forintra nőtt, a folyószámla- és likviditási hitelek felső határa 250 millió forint lett, a kamatok pedig jelentősen csökkentek. A beruházási hitelek kamata például már csak három százalék, a folyószámla- és likviditási hitelé 4,5 százalék – ismertette.

Hirdetések

A program célja, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások még könnyebben valósíthassák meg fejlesztéseiket, bővíthessék tevékenységüket és stabilan működhessenek a változó gazdasági környezetben is – tette hozzá Vitályos Eszter, kiemelve, hogy a kormány a „ráemeléssel” nem csak a forrásokat növelte meg, hanem a feltételeket is rugalmasabbá tette azért, hogy minél több vállalkozás élhessen a lehetőséggel.

„Kapu Tibor már az űrben, ha pedig a magyar vállalkozásoknak lendületre van szüksége, akkor a Széchényi Kártya Program rakétaként mindig ott van, hogy segítse a felszállást. A magyar vállalkozó nem csak álmodhat a növekedésről, a Széchényi-kártya ráemelésével végre szabadon szárnyalhat is” – fogalmazott a politikus.

Hirdetések