Elfogadhatatlannak nevezte az uniós agrártámogatások tervezett reformját keddi budapesti sajtótájékoztatóján Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.

Hirdetések

A politikus hangsúlyozta: szükség van a rendszer megváltoztatására, de ehhez átgondolt terveket kell keresztülvinni, egyebek mellett a hosszú távon is fenntartható gazdálkodás szempontjait előtérbe helyezve, a kifizetéseket termeléshez kötve.

Hirdetések

Jelen állapotában nincsen helye az Európai Unióban Ukrajnának – jelentette ki Dócs Dávid, azt sürgetve, hogy ne Ukrajna csatlakozásának támogatására, hanem az uniós tagországok mezőgazdaságának megsegítésére fordítsa a közösség a költségvetésének legnagyobb hányadát adó agrártámogatások jelentős részét.

Azzal érvelt: Ukrajnában, Európa legjobb földjein, a közösségben meglévőnél jóval kisebb költségekkel, ugyanakkor hatalmas területű gazdaságokban, a legmodernebb technológiákkal termelnek, „ha még a támogatásokból is kapnak egy szeletet, akkor a nyugat-európai gazdálkodást, a nyugat-európai agráriumot teljes mértékben el lehet felejteni”.

Dócs Dávid hangsúlyozta: a kormányzat akkumulátorgyárak építését támogató „elhibázott gazdaságpolitikai lépései” helyet a táj vízmegtartó képességének és vízpótlásának fokozására kellett volna jelentős összegeket fordítani.