A balassagyarmati központi óvoda B épületében új csoportszobát alakítottak ki egy régi tornaszobából, amit idén ősztől vehetnek igénybe. A tornákra új helyet hoztak létre – közölte az önkormányzati intézmények műszaki üzemeltetéséért felelős társaság vezetője. 

Hirdetések

Gaál Dénes GAMESZ igazgató elmondta: a csoportszobák friss parkettát kaptak, és a vizesblokkok korszerűsítése is folyamatban van, így esztétikusabb és higiénikusabb környezet várja a kicsiket szeptemberben. Hozzátette: három óvodában új klímaberendezéseket is felszereltek, ennek köszönhetően már szinte minden csoportszobában biztosított az alternatív hűtő-fűtő lehetőség.

Hirdetések

A fejlesztések megvalósításában nemcsak szakemberek, hanem lelkes szülők és diákmunkások is közreműködtek, ami a közösség összefogását mutatja – mondta a GAMESZ vezetője.

Fotó: Almási Martina

Hirdetések