Mint arról hírportálunk korábban beszámoltunk, Balassagyarmaton elkezdődött az idei kátyúmentesítés. A kivitelező folyamatosan körbevágja és előkészíti az úthibákat az aszfaltozásra, a munkálatok pedig több száz négyzetmétert érintenek a város területén.
Huszár Péter alpolgármester a múlt héten Megafon kérdésére elmondta: a következő napokban fokozott figyelmet kérnek a közlekedőktől, hiszen az első ütem során kimélyítik a kátyúkat, ami nehezítheti a közlekedést. Hozzátette, a tervek szerint a javítások legkésőbb a jövő hét végére befejeződnek. Kiemelte, hogy a munkálatok olyan forgalmas és kritikus útszakaszokon zajlanak, mint például a Móricz Zsigmond utca óvoda előtti része, a Bíró János utca vége, az Árpád utca vagy a Nyírjesi út. Ahol nagyobb felületű beavatkozásra van szükség, ott táblák figyelmeztetik az autósokat.
Az önkormányzat közösségi felületein ma arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a munkálatok városszerte több utcát is érintenek, többek között a Klapka, a Vörösmarty, a Tompa Mihály, az Ipolypart, a Hunyadi, a Pozsonyi, a Zeke Kálmán és a Szabó püspök utcát, valamint a Szontágh Pál, a Fáy, a Nyírjes Fenyves, a Pajor István–Bíró János, a Május 1. és több más útszakaszt is. Összességében mintegy kétszáz négyzetméternyi útfelületet újítanak fel, és kedvező időjárás esetén a javítások még ezen a héten lezárulhatnak.
A munkálatok ideje alatt kisebb forgalomkorlátozásra és esetleges fennakadásokra kell számítani. A városvezetés arra kéri a közlekedőket, hogy vezessenek türelmesen és fokozott figyelemmel az érintett szakaszokon. Mint fogalmaztak: a felújítás célja, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé váljon a közlekedés Balassagyarmaton, amelyhez a lakosság megértése és együttműködése is szükséges.