A nagylóci polgárőrök határozott fellépése vetett véget annak a veszélyes száguldozásnak, amely tegnap este tartotta izgalomban a falut. Szemtanúk beszámolója szerint három autó – egy fekete Opel Astra, egy piros Opel Corsa és egy szürke Skoda – ismétlődően, nagy sebességgel hajtott végig a település utcáin, komoly kockázatot jelentve a közlekedők számára.

Hirdetések

A szolgálatban lévő polgárőrök – Gazsi Gábor és Gazsi Dávid – azonnal intézkedtek, aminek köszönhetően rövid időn belül véget ért a száguldozás. Az észlelt járművek mindegyikét fiatal női sofőr vezette, akik a beszámolók szerint nem fogadták kitörő örömmel a polgárőrség határozott fellépését.

Hirdetések

A polgárőrség közleményében emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy a faluban a túlzott sebesség súlyos következményekkel járhat. Korábban több baleset is történt a Rákóczi úton és környékén – egyes esetekben a sofőrök utólag tagadták, hogy gyorsan vezettek volna, ám a helyszíni vizsgálatok és a sérülések mást mutattak.

A polgárőrség arra kéri a járművezetőket, hogy közlekedjenek körültekintően, és ne veszélyeztessék sem saját, sem mások biztonságát.

A falu nyugalma és az emberi életek védelme mindannyiunk közös érdeke

– hangsúlyozták.

A nagylóci polgárőrség ezúton is köszönetet mond a szolgálatot ellátó tagoknak, külön kiemelve Gazsi Gábor és Gazsi Dávid gyors és határozott intézkedését.

Fotó: illusztáció