A Nógrád Vármegyei I. osztály 7. fordulójában igazi gólzáporos rangadót láthattak a kilátogató nézők Mohorán, ahol a hazai Unicum FC Mohora 5–3-ra fordította a mérkőzést a félidőben még magabiztosan vezető Szügy-Talent 2019 ellen.
Már első percekben Király Bende Barnabás révén megszerezték a vezetést a vendégek, majd a 25. percben Rónási Richárd növelte az előnyt. A Szügy szinte teljesen uralta az első félidőt, és úgy tűnt, hogy a három pontot már be is húzták. A Mohora azonban nem hagyta magát, és bár a 40. percben Vandornyik Szabolcs révén szépítettek, a szügyiek szinte azonnal válaszoltak. Király Bende Barnabás egy újabb találatával, az első félidő végén ismét két gólra növelte a vendégcsapat előnyét.
Koplányi Örs, a Szügy-Talent 2019 vezetőedzője a mérkőzés után elismerte, hogy az első félidő valóban a csapata elképzelései szerint zajlott:
A tervnek megfelelően indultunk, sikerült gyors támadásokkal, szabadrúgásból szerezni gólt, és a védekezés is jól működött. A sérülés ellenére is jól alakultak a dolgok, de persze mindig van hely a fejlődésre.
A második félidőben azonban egy teljesen másik Mohora lépett pályára. A hazaiak szinte azonnal reagáltak: Klinger Olivér Asztrik a 47. percben csökkentette a hátrányt, majd 12 perccel később, az 59. percben már egyenlítettek.
Az utolsó tíz perc pedig igazi drámát hozott. A Mohora tovább nyomott, és a 85. percben Széles Gábor révén már 4–3-ra vezettek. A szügyiek próbálták mindent megtenni, de ekkor már nem tudtak válaszolni a hazaiak lendületére.
A második félidőben sok hibát vétettünk, és az egyéni és csapatszintű hibák miatt nem tudtuk megverni a Mohorát. A végén próbáltunk mindent egy lapra tenni, de sajnos a hibáink miatt nem sikerült
– nyilatkozta a mérkőzés után Koplányi.
A győztes csapat edzője, Baranyi Tibor önkritikusan nyilatkozott a mérkőzés elejéről:
Az első félidőben nem voltam elégedett, a csapat nem tudott úgy működni, ahogy kellett volna. De szerencsére mindenki átérte a rangadó súlyát, és a második félidőben sikerült átállnunk, szerkezetet váltottunk, és sikerült megfordítanunk a mérkőzést. A győzelem megérdemelt, mert a csapat nagyot küzdött, és igazi harcos mentalitást mutatott, bár a Szügy nagyon kemény ellenfél volt.
A Mohora bravúros győzelmet aratott, és teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot. A Szügy-Talent számára egy tanulságos vereség, hiszen bár az első félidőben jól játszottak, a másodikban nem tudták megőrizni a vezetést, és nem tudták megakadályozni a Mohora szárnyalását. A két csapat összecsapása nemcsak a gólokban, hanem a drámai fordulatokban is bővelkedett – igazán emlékezetes találkozó volt.