Egy hét szünet után ismét benépesedtek a vármegyei pályák: hétvégén a 12. fordulóval folytatódott a Nógrád Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A forduló egyik legjobban várt találkozóját Mohorán rendezték, ahol a jó formában lévő Unicum FC Mohora a Berkenye SE csapatát fogadta. A hazaiak végül magabiztos, 4–1-es győzelmet arattak, főszerepben a három gólt szerző Mócz Ábellel.

Hirdetések
Hirdetések

A mérkőzést a vendégek bátran kezdték, ám a Mohora gyorsan átvette az irányítást. Az első gólra a 25. percig kellett várni, ekkor Mócz Ábel egy pontos támadás végén szerezte meg a vezetést a kék-fehéreknek. Nem sokkal a szünet előtt ismét ő villant, így 2–0-s hazai előnnyel fordultak a csapatok.

Hirdetések

A második játékrészben sem változott a játék képe: a Mohora irányított, a Berkenye próbálkozott, de kevés veszélyt tudott okozni. A 79. percben Klinger Olivér Asztrik találata már háromgólos előnyt jelentett, és ezzel eldőlni látszott a találkozó.

A Berkenye azonban becsülettel küzdött, és Matolcsi Márton révén a 80. percben szépített is, ám a hajrá ismét a hazaiaké volt: Mócz Ábel a 86. percben harmadszor is betalált, beállítva a 4–1-es végeredményt.

A lefújást követően Baranyi Tibor, a Mohora vezetőedzője elégedetten, de önkritikusan értékelt:

Gondoltam, hogy az egyhetes kihagyás érezteti majd a hatását, és ez be is igazolódott. Egy nagyon fiatal, ügyes és jó erőkből álló ellenféllel találkoztunk, akik megnehezítették a dolgunkat. Az első félidőben két gyönyörűen vezetett kontra után sikerült vezetést szereznünk, és a második játékrészben több cserével frissítettem a csapatot, ami be is vált. Gratulálok a játékosaimnak, és sok sikert kívánok a Berkenyének is

– mondta az edző.

A győzelemnek köszönhetően a Mohora 25 ponttal a tabella negyedik helyén áll, továbbra is lőtávolban a dobogótól. A Berkenye SE 10 ponttal a nyolcadik helyről várja a bajnokság folytatását.

A téli szünet előtti utolsó játéknapon, november 15-én a Mohora idegenben lép pályára a második helyezett Pásztó otthonában, míg a Berkenye hazai környezetben fogadja a Somos SE csapatát.