Hiába hasonlította a sebességét a Forma–1 pilótákéhoz, a rendőrség nem tapsolt annak az autósnak, aki november 9-én délelőtt 191 km/órás tempóval száguldott a 21-es főút 23-as kilométerszelvényében – írja a police.hu.
Az útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 110 km/óra, a sofőr tehát több mint 80 km/órával lépte túl a határt, ezzel nemcsak a saját, hanem mások életét is veszélybe sodorta. A Nógrád vármegyei rendőrök nem hagyták szó nélkül a rekordkísérletet: a traffipax „célfotót” készített a járműről, ami most nem dicsőséget, hanem 210 ezer forintos bírságot és közlekedési előéleti pontokat eredményezett a sofőrnek.
A rendőrség közleményében emlékeztetett: a 21-es főút nem Hungaroring, a traffipax pedig nem versenybírói kamera. Néhány héttel ezelőtt ugyanezen a szakaszon ráfutásos baleset történt, amelyben több autó ütközött össze – a balesetet az egy irányba haladó járművek sebességkülönbsége okozta.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a gyorshajtások visszaszorítására. Mint fogalmaztak, a cél nem a bírságolás, hanem az élet védelme:
Egy pillanatnyi felelőtlenség is emberéletekbe kerülhet. A gyorshajtás továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek egyik vezető oka.
A hatóság arra kéri a járművezetőket, hogy tartsák be a sebességhatárokat, hiszen az utak nem versenypályák, és a legfontosabb cél, hogy mindenki épségben hazaérjen.



