Igazi futballos hangulat lengte be a balassagyarmati Palóc Farkasok edzését, miután Lukács Dániel, a magyar válogatott és a Puskás Akadémia támadója személyes videóüzenetben köszöntötte az U13-as csapat játékosait.

Hirdetések
Hirdetések

A válogatott számára óriási tétje van a mai, Örményország elleni vb-selejtezőnek: győzelem esetén akár a pótselejtezőt érő második hely is meglehet, ha Portugália is hozza a maga meccsét Írország ellen. A fiatal farkasoknak azonban külön öröm is jutott a napra, hiszen egy igazi példakép szólította meg őket.

Hirdetések

Lukács Dániel, aki korábban ifj. Mátyás Zsolt, a Palóc Farkasok edzője mellett futballozott a Budapest Honvédban, így üzent a gyarmati srácoknak:

Sziasztok srácok! Szeretnék gratulálni az őszi teljesítményetekhez, Zsolti bácsival beszéltünk, és azt mondta, hogy nagyon ügyesek voltatok, úgyhogy hajrá tavasszal is! Remélem, meg tudjátok tartani ezt a lendületet, és még arra szeretnélek kérni titeket, hogy a holnapi nagyon fontos mérkőzésen szurkoljatok nekünk. Akkor biztos, hogy sikerülni fog! Köszönjük szépen, szép napot, sziasztok!

Forrás: Facebook/Palóc Farkasok

A Palóc Farkasok U13-as csapata nem is maradt adós a válasszal – közösségi oldalukon üzentek vissza a válogatott támadónak:

Sok sikert kívánunk az Örményország és Írország elleni VB-selejtezőn! Hajrá Magyarország!

A fiatal gyarmati focisták számára ez a gesztus igazi motivációt jelent: példaképük nemcsak a pályán, hanem azon kívül is figyel rájuk.

A sorsdöntő örmény–magyar mérkőzés ma este 18 órakor kezdődik, a Vazgen Szargszjan Stadionban, ahol 14 403 néző előtt lépnek pályára a fiúk.

A Palóc Farkasok biztosan ott lesznek a képernyők előtt – mert ha a válogatott küzd a vb-álomért, Nógrád szíve is együtt dobban velük.