A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya elfogta azt a 67 éves nőt, aki még a rendőrök érkezésekor is megpróbált megszabadulni a nála lévő kábítószeres csomagoktól – méghozzá úgy, hogy azokat az ablakon keresztül hajította ki. Az esetről a police.hu számolt be.
A hatóság közlése szerint a nő hónapok óta harmadik emeleti lakásánál bonyolította a drogterjesztést. Az üzletelés a társasház függőfolyosóján zajlott: a vevők a lakás ablakán kopogtattak, átadták a pénzt, majd kézhez kapták a gondosan kiporciózott pakkokat.
A rendőrök a DELTA Program keretében már hosszabb ideje figyelték a nyugdíjas nő tevékenységét, és megfelelő bizonyítékokat gyűjtöttek ellene. November 10-én csaptak le: amikor megjelentek a bejárati ajtónál, a nő a hátsó ablakon keresztül próbálta kidobni a csomagokat. Ez azonban nem jött össze, a nyomozók ugyanis az épület hátsó részét is biztosították, így az összes pakk a rendőrség kezébe került.

A megtalált, eladásra előkészített alufóliaadagokban egy fehér, kristályos anyag volt, amelynél a gyorsteszt ketamin jelenlétét mutatta ki – ez a szer kábítószernek minősül.
A lakásban tartott kutatás során a rendőrök további drogot, fogyasztáshoz használt eszközöket, valamint a vagyonvisszaszerzés érdekében különböző műszaki cikkeket is lefoglaltak. A 67 éves nőt előállították a kapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte a letartóztatását.

A hatóságok a továbbiakban is folytatják a környék droghálózatának feltérképezését.
Fotó: police.hu



