Tömegközlekedéssel járta az országot, plazmacentrumból plazmacentrumba ingázott, közben pedig három óvodába és egy iskolába is betört az a férfi, akit a rendőrség október végén fogott el – számolt be róla a police.hu.

Hirdetések
Hirdetések

Az 54 éves konyári férfi rendszeresen utazta be Magyarország keleti és északi vármegyéit. Véradásai mellett folyamatosan figyelte a középületeket, és kereste azokat a helyeket, ahol a nyitva felejtett ajtókat vagy ablakokat kihasználva könnyű prédára tehet szert. Rossz szándékával több településen is visszaélt: Tereskén, Nógrádon és Őrhalomban óvodákba, míg Somoskőújfaluban egy iskolába tört be.

Hirdetések

A férfi jellemzően pénzt, illetve könnyen szállítható és gyorsan értékesíthető eszközöket – például laptopot vagy hangszórót – vitt magával az intézményekből. A lopásokból származó, összesen mintegy 700 ezer forintnyi értéket rövid idő alatt elköltötte.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai széles körben folytatott adatgyűjtés eredményeként október 29-én azonosították és másnap elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 54 éves férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését.

A rendőrség a további eljárást lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja.

Fotó: police.hu