Balassagyarmaton is megjelent a Hepatitis-A vírus okozta fertőzés – erről közösségi oldalán számolt be Csach Gábor, a város polgármestere. A most regisztrált esetek tovább erősítik azt a járványügyi láncot, amely Drégelypalánkon és Ipolyvecén már korábban kialakult.
A polgármester tájékoztatása szerint a Játékvár Óvoda Kék csoportjában október végén igazolták az első megbetegedést egy gyermeknél. A második gyermeknél a héten jelentkeztek tünetek, és a laborvizsgálatok csütörtökön megerősítették, hogy ő is Hepatitis-A fertőzött. Mivel két azonos csoportba járó gyermek érintett, az eset már nem számít egyedi megbetegedésnek.
Csach Gábor hangsúlyozta, hogy a protokoll szerint időben megtették a szükséges óvintézkedéseket. Az őszi szünet után teljes fertőtlenítést végeztek az intézményben, és azonnal előírták a fokozott higiéniai szabályok betartását, köztük a rendszeres kézmosást, a törölközőcserét és a kontaktusok csökkentését. Az óvoda minden dolgozóját és a szülőket már akkor tájékoztatták a betegség tüneteiről, valamint arról, hogy gyanú esetén azonnal orvoshoz kell fordulni.

A fertőzések halmozódása miatt az érintett csoportba járó gyermekek és a velük szoros kapcsolatban állók számára ingyenes oltást biztosít a Népegészségügy. A csoportos védőoltásokat az óvodaorvos közreműködésével jövő kedden 16 órától adják be az intézményben. A polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy az óvoda másik három csoportjában lévő gyermekek és szülők nem számítanak kontaktnak, mivel a fertőzés szempontjából a közös mosdóhasználat jelenti a kockázatot. Azok a szülők azonban, akik szeretnék megelőzésként igénybe venni az oltást, háziorvosuknál tehetik ezt meg.
A Hepatitis-A vírus hosszú, akár két–nyolc hetes lappangási ideje miatt csak később lesz megállapítható, hogy sikerült-e megfékezni a fertőzés terjedését. A polgármester arra kér minden szülőt, hogy figyeljék a tüneteket, szükség esetén forduljanak háziorvoshoz, és ügyeljenek a fokozott kézmosásra, amely továbbra is az egyik leghatékonyabb megelőzési forma.



