A közúti balesetek áldozataira emlékeztek november 14-én Bátonyterenyén, ahol a készenléti szervek és állami intézmények képviselői helyeztek el koszorút és gyújtottak mécsest a 21-es főút mellett található Összetartozás Emlékparkban. A 2022-ben állíttatott térplasztika évről évre a tiszteletadás helyszíne, ahol a résztvevők néma főhajtással róják le kegyeletüket a tragédiákban életüket vesztett közlekedők előtt.
Az ENSZ Közgyűlésének 2005-ös határozata értelmében minden év november harmadik vasárnapja a közúti balesetek áldozatainak világnapja. Ezen a napon világszerte megemlékezéseket tartanak, felhívva a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára és a balesetek megelőzésének szükségességére.
Nógrád vármegyében a rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei, Bátonyterenye Város Önkormányzata, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatósága, valamint a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. érintett szervezeti egységeinek képviselői vettek részt a megemlékezésen. A szervezetek képviselői hangsúlyozták: a közlekedési balesetek megelőzése közös társadalmi felelősség, amelyben a járművezetők, a hatóságok és az útkezelők szerepe egyaránt kiemelt.

A rendezvény méltóságteljes, csendes megemlékezéssel zárult, amely során a résztvevők a mécsesek fényénél hajtottak fejet azokért, akik már nem térhettek haza az utakról. Az esemény egyben figyelmeztetés is: a mindennapi közlekedésben a legkisebb figyelmetlenség is tragédiához vezethet, ezért az óvatosság és a szabályok betartása életeket menthet.



