Hirdetések
Hirdetések

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői ünnepélyes keretek között köszöntötték fel dr. Berecz András nyugállományú rendőrorvos alezredest 80. születésnapja alkalmából – számolt be róla a police.hu.

Hirdetések

Dr. Berecz András néhány nappal ezelőtt töltötte be a 80. életévét, ebből az alkalomból munkahelyén látogatták meg a kapitányság vezetői. A rendőrfőkapitány nevében Zahorecz Sándor r. ezredes, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese és munkatársai köszöntötték a nyugállományú alezredest.

Hirdetések

A jókívánságok mellett átadták dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány szívélyes üdvözletét is, valamint az általa adományozott tárgyjutalmat, a Simonyi pisztolyt.


Dr. Berecz András 1976. december 1-jén csatlakozott a rendőrség állományához, és hosszú pályafutása során jelentősen hozzájárult a szervezet egészségügyi ellátásának fejlődéséhez. A rendőrség közleménye szerint áldozatos munkájával, valamint a mindennapokban tanúsított segítőkészségével és türelmével maradandó értéket teremtett a közösség számára.


A megyei rendőr-főkapitányság köszönetét fejezte ki a nyugállományú alezredes évtizedes szolgálatáért és a rendőrök iránt tanúsított elhivatott támogatásáért.

Fotó: police.hu