A balassagyarmati Palóc Farkasok közössége ismét bebizonyította, hogy a klub ereje nem csupán a pályán, hanem azon kívül is megmutatkozik. A sportegyesület a közösségi oldalán jelentette be: karácsonyi adománygyűjtést indítanak két utánpótlás játékosuk családjának támogatására.
A családot súlyos tragédia érte: az édesapa néhány hete váratlan szívleállást szenvedett, életét a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni, ám azóta is kórházban ápolják. A hirtelen bekövetkezett egészségügyi krízis érzelmileg és anyagilag is rendkívüli terhet ró a családra.
A klub vezetése és tagjai úgy érezték, ebben a helyzetben ők következnek: szeretnék megmutatni, hogy a Palóc Farkasok valóban egy összetartó, egymást segítő közösség.
Bármilyen támogatás – legyen az egy kisebb összeg, egy kedves üzenet vagy akár csak a gesztus – hatalmas segítség számukra. Mutassuk meg együtt, hogy a pályán kívül is egy csapat vagyunk!
– áll a klub felhívásában.
A kezdeményezéshez csatlakozni kívánók az edzőknél vagy a vezetőségnél jelezhetik adományukat. A klub célja, hogy a karácsonyt valódi összefogással és szeretettel töltsék meg – egy olyan családért, amely a közösség szívéhez különösen közel áll.
A Palóc Farkasok üzenete idén karácsonyra különösen erős:
Egy klub. Egy család. Egy szív.



