Soha nem látott mértékű iparűzési adóbevétel folyt be idén Balassagyarmat város kasszájába – erről Csach Gábor polgármester beszélt a Megafon Rádiónak. A városvezető szerint a növekedés minden várakozást felülmúlt, hiszen az idei befizetések 11 százalékkal haladják meg a tavalyi összeget, összességében mintegy másfél milliárd forintról van szó.

Hirdetések

Csach Gábor a legutóbbi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: az önkormányzatot is meglepte az emelkedés mértéke, különösen annak fényében, hogy az iparűzési adó nagysága jól tükrözi a helyi vállalkozások és termelő cégek piaci teljesítményét. Mint mondta, a számok azt jelzik, hogy Balassagyarmat gazdasága stabilan működik, a vállalkozások eredményesek.

Hirdetések

A polgármester hangsúlyozta: bár a befizetést adónak nevezik, a városháza értelmezésében ez inkább a helyi vállalkozók hozzájárulása Balassagyarmat működéséhez és fejlődéséhez. Az iparűzési adóból befolyó összeget elsősorban a város mindennapi feladatainak ellátására fordítják, míg kisebb részét fejlesztésekre költik.

Az iparűzési adóból származó bevételeink nem az államtól érkeznek, hanem a helyi gazdaságból

– emelte ki a városvezető.

Hozzátette: az önkormányzat által biztosított beruházási és egyéb kedvezmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek, ami végül a város bevételeiben is megmutatkozott.

Csach Gábor elmondása szerint már nyáron látszott, hogy az adóbevétel a tervezettnél is kedvezőbben alakul.

Bevalljuk férfiasan, minket is meglepett júliusban, hogy nemcsak a tervezetthez képest emelkedett, hanem a tavalyi összegekhez viszonyítva is. Balassagyarmat esetében mintegy 11 százalékos növekedésről beszélhetünk

– fogalmazott.

A rekordbevétel a városvezetés szerint stabil alapot ad Balassagyarmat további működéséhez és fejlesztési terveihez a következő időszakban.