Ismét jelentős összefogásról tett tanúbizonyságot Vác közössége: az idei adventi időszakban csaknem 2000 cipősdoboznyi adomány érkezett be a karácsonyi jótékonysági gyűjtésre. A felajánlások rászoruló gyermekekhez jutottak el határon innen és túl – tájékoztatott Meláth Attila baptista lelkész.

Hirdetések

Elmondása szerint az összegyűlt adományok több mint felét Kárpátaljára szállították, míg a fennmaradó csomagokat három magyarországi vármegyébe, Borsod-Abaúj-Zemplénbe, Hevesbe és Nógrádba juttatták el. Az akció egyik fontos eleme volt, hogy az adományozók a lezárt cipősdobozok tetején feltüntették, mely korosztálynak szánják az ajándékot, így a csomagok célzottan kerülhettek a megfelelő gyermekekhez.

Hirdetések

A dobozokban elsősorban használati tárgyak kaptak helyet, legnagyobb számban csecsemőknek és kamaszkorú fiataloknak szánt ajándékok érkeztek. A szervezők szerint ez jól mutatja, hogy az adományozók igyekeztek a valódi szükségleteket figyelembe venni.

Meláth Attila hozzátette: az utolsó szállítmányokat közvetlenül karácsony előtt indították útnak, és ezek éppen az ünnepek előtti napokban érkeztek meg Nógrád vármegyébe. A szervezők bíznak abban, hogy a felajánlások sok gyermek számára tették szebbé az ünnepi időszakot, és a kezdeményezés jövőre is hasonló összefogást eredményez majd.

Fotó: baptist.hu