Egy szügyi állattartó telepen madárinfluenzát mutattak ki állategészségügyi szakemberek – tudta meg az ipolyinfo.com Értesülésünket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megerősítette, hozzátéve, hogy a vírus továbbterjedésének akadályozása érdekében védőkörzetet és megfigyelési körzetet is kijelöltek a telep körül.

Hirdetések
Hirdetések

A vírus jelenlétére az állatoknál előzőleg tapasztalt idegrendszeri tünetekből és a rövid idő alatt bekövetkezett nagy mértékű állatelhullásból következtettek, amit a hatóság laboratóriuma igazolt. Az eredmény szerint H5N1 vírus altípusával érintett a szügyi libatelep. Közölték: az állatállomány felszámolása megkezdődött, várhatóan 6700 libát ölnek le, ezzel együtt járványügyi nyomozás kezdődött.

Hirdetések

Az állattartó telep körül 3 kilométeres sugarú védőkörzetet hoztak létre, továbbá 10 kilométeres megfigyelési zónát is kijelöltek. A védőkörzetbe vont települések: Balassagyarmat, Csesztve, Mohora, Nógrádmarcal, Patvarc, Szügy. A megfigyelési zóna települései: Balassagyarmat, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Csesztve, Csitár, Debercsény, Dejtár, Érsekvadkert, Hugyag, Iliny, Ipolyszög, Kétbodony, Kisecset, Magyarnándor, Mohora, Nógrádmarcal, Őrhalom, Patvarc, Szátok, Szente, Szügy, Terény, Varsány.

Magyarországon jelenleg Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád vármegyékben van hasonló hatósági intézkedés.