Rendkívüli helyzet alakult ki az elmúlt napokban Csörögön: a hófúvások következtében gyakorlatilag eltűnt a település egyik utcája. A Megafon rádió értesülései szerint a folyamatos, erős szél néhány óra alatt teljesen járhatatlanná tette a falu egyik legszélső, termőföld mellett húzódó utcáját, a Vetés utcát.
Szorcsik József polgármester elmondta: a hó olyan mértékben torlódott fel, hogy az utca nyomvonala, valamint az ingatlanok kapubejárói is teljesen eltűntek a hótakaró alatt. Az ott élők sem gyalogosan, sem járművel nem tudtak kijutni otthonaikból, az utca gyakorlatilag megszűnt létezni.
A folyamatos hófúvás következtében a teljes utcaszakaszon 70–80 centiméter vastag hóréteg alakult ki, amely az éjszakai fagy hatására szilárddá dermedt. A polgármester beszámolója szerint a hó olyan kemény volt, hogy az emberek testsúlyát is megtartotta. „Amikor lapáttal megvizsgáltuk a réteget, kiderült, hogy közel 80 centiméter vastag hóról beszélünk” – fogalmazott.
A településvezető hozzátette: bár sokan elvárják, hogy a téli időjárás ellenére minden utcában azonnal száraz, akadálymentes közlekedés legyen, egy ilyen rendkívüli hóesésnél ez egyszerűen lehetetlen. Ennek ellenére az önkormányzat és a helyi erők azonnal megkezdték a beavatkozást.
A Vetés utca felszabadítása több órán át tartó, megfeszített munkát igényelt. A dolgozók csákányokkal, lapátokkal és egy speciális munkagéppel, egy bobkettel haladtak előre méterről méterre, míg végül sikerült megtalálni és teljes hosszában megtisztítani az utcát. A hó alól előkerültek a kapubejárók is, így az ott lakók ismét meg tudták közelíteni ingatlanjaikat.
Szorcsik József hangsúlyozta: a mostani hóhelyzet jól mutatja, milyen szélsőséges körülményeket tud okozni a hófúvás, különösen a települések külterületén. A polgármester megköszönte a munkában részt vevők kitartását, és arra kérte a lakosságot, hogy hasonló időjárási helyzetekben tanúsítsanak türelmet és megértést.



