Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy szügyi állattartó telepen az állategészségügyi szakemberek – értesült az ipolyinfo.com. Az információt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is megerősítette, hozzátéve: a vírus továbbterjedésének megakadályozása érdekében védőkörzetet és megfigyelési körzetet jelöltek ki az érintett telep körül.

Hirdetések
Hirdetések

A hatóság közlése szerint a fertőzés gyanúja az állatoknál tapasztalt idegrendszeri tünetek, valamint a rövid időn belül bekövetkezett jelentős mértékű elhullás miatt merült fel. A vírus jelenlétét a Nébih laboratóriumi vizsgálatai igazolták.

Hirdetések

Csáki Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád vármegyei elnöke a Megafon rádiónak nyilatkozva elmondta: a nemzetközi járványügyi protokollnak megfelelően mintegy 6700 libát kell leölni a telepen. A kényszervágással párhuzamosan járványügyi nyomozás is indult annak feltárására, hogyan kerülhetett be a vírus az állományba.

Egy hatezer egynehány százas libaállományról van szó, amelyben a betegség felütötte a fejét. A madárinfluenza megjelenése jellemzően vadmadarakhoz, elsősorban vándorló fajokhoz köthető, ugyanakkor az állategészségügy tapasztalatai szerint Magyarországon mára szinte endemikussá vált, vagyis az itt áttelelő vadmadarak körében folyamatosan jelen van a vírus

– fogalmazott Csáki Balázs.

A kamara vármegyei elnöke hangsúlyozta: a szügyi telepen az állomány teljes kivágását követően a tetemeket az előírásoknak megfelelően elszállítják és megsemmisítik. Ezt alapos fertőtlenítés követi, majd egy úgynevezett türelmi időszaknak kell eltelnie ahhoz, hogy a telep ismét vírusmentessé váljon. Csak ezt követően kerülhet sor egy új állomány betelepítésére.

A hatóságok felhívják az állattartók figyelmét a járványvédelmi szabályok szigorú betartására, különösen a vadmadarakkal való közvetett vagy közvetlen érintkezés minimalizálására, mivel a madárinfluenza megjelenése továbbra is komoly kockázatot jelent az állattartó telepekre.