Egymás után repültek a nyilak a hétvégén a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, ahol első alkalommal rendezték meg a Balassagyarmati Darts Kupát. Az esemény ötlete a darts világbajnokság hangulatából merítve született meg, és a vártnál is nagyobb érdeklődés övezte.
Sztancsik József szervező elmondta: a verseny meghirdetésekor még nem számítottak ekkora sikerre. Mint fogalmazott, a világbajnokság inspirálta őket, és szerették volna kipróbálni, van-e igény Balassagyarmaton egy hasonló rendezvényre. A kezdeményezéshez a suli darts program is csatlakozott, így diákok és felnőttek egyaránt nevezhettek.
A megmérettetésen összesen 24 versenyző állt a táblák elé. A résztvevők két korcsoportban mérhették össze tudásukat: a 8–14 évesek a sulidarts kategóriában, míg a felnőttek a steel kategóriában indultak. A tornán kizárólag amatőr játékosok vettek részt, így a hangsúly nem az eredményeken, hanem a közösségi élményen volt.
Akadtak olyan versenyzők is, akik most próbálták ki először a dartsot versenykörülmények között, míg mások már rendszeresen űzik a sportágat amatőr szinten. Kovács Márk Dávid szerint fontos, hogy Balassagyarmaton és környékén is fejlődjön a darts, hiszen világszinten egyre népszerűbb, mégis kevesen ismerik helyben. Úgy véli, az első verseny jó alapot teremthet a további fejlődéshez.
A családias hangulatot jól mutatta, hogy többen gyermekeikkel együtt érkeztek, és közösen próbálták ki a sportágat. Kavas József elmondta: a rendezvény egyik legnagyobb értéke, hogy megmozgatja az embereket, kicsiket és nagyokat egyaránt. Hozzátette, fiával együtt hobbiszerűen dartsznak, és örömmel vettek részt a balassagyarmati versenyen.
Magos Norbert szerint különösen fontos, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban minél több sportággal találkozzanak. Mint mondta, 10–11 éves korig érdemes teret adni a választásnak és a sokoldalú mozgásnak, csak később következzen a szakosodás.
A szervezők a jövőben közösséget szeretnének építeni a darts köré Balassagyarmaton. Terveik között szerepel rendszeres, téli időszakban is elérhető benti sportolási lehetőség biztosítása, valamint egy önálló darts szakosztály elindítása is. Az első verseny sikere alapján úgy látják, erre valódi igény mutatkozik a városban.



